Itt a tavasz, fiatalodj 10 évet!
hirdetés

A téli időjárás, a napfény hiánya, a vitaminban szegényebb táplálkozás, a kevés mozgás egész szervezetünket megviseli, de nyomai leginkább a bőrünkön tükröződnek. Arcunk sápadttá válik, bőrünk ellenállóképessége csökken, az apró rácok határozottabbak, mélyebbek lesznek, az egyébként is száraz bőr még inkább kiszárad, könnyen kialakulnak rajta gyulladások. Sokan ilyenkor bánják meg, hogy hónapok óta halogatják kozmetikusuk felkeresését.
Te már bejelentkeztél a szépségszalonba?
Tavasszal az egyre erősödő napsugárzás előhozza a szeplőket, a fényérzékeny bőrön barna foltok jelenhetnek meg. Ebben az időszakban van a legtöbb tennivaló a bőrrel.
Az Ötvenentúl.hu kozmetikus szakértője, Tanács Éva szerint azoknak, akik nem járnak rendszeresen kozmetikushoz, legalább ilyenkor, a tavaszi hetekben fontos elmenniük egy-egy szakszerű kozmetikai kezelésre. Gyors segítség lehet a bőr alapos kitisztítása. A száraz, elszarusodott hámréteg eltávolítása után az arcra, nyakra és a dekoltázsra a kozmetikus vitaminos pakolást visz fel, majd egy keringést serkentő arcmasszázzsal kényezteti a vendégét. Ez azonban csak tüneti kezelés, a bőr mélyebb rétegeihez nem jut el a hatóanyag.
Az érett, idősödő bőr regenerálását nem lehet a hagyományos kozmetikai módszerekkel elérni. A modern szépségápolás olyan, bőrgyógyászok által évtizedek alatt kikísérletezett és már alkalmazott kezeléseket kínál, amelyek minden korosztály számára kielégítő eredményt hoznak.
Az emberi szervezet fehérjeállományának 30 százaléka, bőrünk fehérjéinek 70 százaléka kollagén. Ez a szervezetünk számára nélkülözhetetlen fehérje felelős a bőr szépségéért, feszességéért, a csontszerkezet épségéért, az érfalak rugalmasságáért, emellett regenerálja a bőr celláit, és építi az ízületeket.
A kor előrehaladtával a szervezetben lévő kollagén biológiai aktivitása fokozatosan csökken, ez okozza a bőr öregedését, ráncosodását, a csontok szerkezetének porózusabbá válását.
Mezoterápia
A gyógyászat és a kozmetika hatóanyagai akkor fejtik ki legintenzívebben hatásukat, ha pontosan oda kerülnek – lehetőleg maximális koncentrációban, hatóanyag-veszteség nélkül –, ahol fontos, hogy beavatkozzanak a szervezet működésébe. A bőrfelszínhez közeli struktúrák esetében ez legbiztonságosabban és legegyszerűbben a mezoterápiával érhető el.
A szakember a mezoterápiás készülék segítségével mikrosebeket ejt a bőrön. Ezeken keresztül juttat a felső hámréteg alatti sejtekhez – a bőr állapotától függően – különböző mélységben különböző mennyiségű hatóanyagot.
A mezoterapeuta egyéni receptúra alapján „mixeli” a különböző hatóanyagokat (például: hyaluronsav, organikus szilícium, antioxidáns vitaminkomplex), amelyek megközelítőleg 100 százalékos tisztaságúak, sterilek, minden tartósító és színezőanyagtól, állagjavító- és más segédanyagtól, adaléktól mentesek. Hagyományos kozmetikumok használata tehát szigorúan tilos a bennük lévő kémiai szennyezőanyagok és gyártási segédanyagok miatt!
![]() |
Mezoterápia tűvel
A kezelés lényege, hogy az arcbőr alapos letisztítása után az adagolópisztoly segítségével végigpásztázzák az arc teljes felszínét. Eközben történik a mikroinjekciózás, a kritikusabb területeken – homlokráncok, szem- és szájkörnyéki ráncok – sűrűbben, máshol kicsit ritkábban adagolva a hatóanyagot.
És tű nélkül
A tű nélküli mezoterápia nem éri el a tűvel végzett kezelés hatékonyságát, viszont alternatívát nyújt az injekciós tűtől rettegőknek. A kezelés kellemes, nyugtató, érzetre olyan, mint egy masszázs.
A speciális készülék által kibocsátott elektromágneses hullámok szabad szemmel nem látható, pici nyílásokat hoznak létre a bőrfelszínen a mélyebb rétegek felé, amelyeken keresztül a hatóanyag a sejtekbe jut.
A látványos és tartós eredmény elérése érdekében a tűvel és a tű nélkül végzett mezoterápia kezelést egyaránt 3-4 alkalommal ajánlott megismételni, egy-egy hét kihagyásával. A kezeléssorozat végére a bőr rugalmasabbá, teltebbé, feszesebbé, bársonyossá és fiatalosan ragyogóvá válik, a ráncok kisimulnak. A hatás hónapokig megmarad!
A kúrát érdemes évente legalább egyszer elvégeztetni, hogy a bőr folyamatosan megkaphassa a szépségéhez szükséges tápanyagokat.
A mezoterápia nemcsak a bőr tavaszi vitaminpótlására és regenerálására alkalmas, hanem különböző bőrproblémák kezelésére is. Ezzel a módszerrel, különféle hatóanyagokat használva eredményesen kezelhető a hajhullás, a cellulitisz, a frissen kialakult stria és az arcbőr pattanás vagy himlő okozta heges egyenetlensége is.
A mezoterápia nem új eljárás, Franciaországban és az USA-ban közel fél évszázada alkalmazzák. Hazánkban 2008-ban egy kozmetikai szakkiállításon mutatták be először. Mivel steril környezetben végzett, sejtszintű beavatkozásról van szó, kezdetben csak bőrgyógyászok alkalmazták. Ma már tanfolyam elvégzése után kozmetikusok is dolgozhatnak ezzel a módszerrel. Az egyedülállóan hatékony eljárás egyre több kozmetikában vehető igénybe.
Ha többet szeretnél tudni a kezelésekről, kérdezd kozmetikus tanácsadónkat!
Ő hogy csinálja? Bencze Ilona...
Ungár Anikó vállalja a korát
Hozd ki magadból a legtöbbet!























