Pillanat.

Fázósan megborzongott a fotelben, összehúzta magán a köntösét.
Be kellene csukni az ablakot – gondolta - de valahogy nem volt kedve felállni. Nem akart megint egyedül maradni.Amíg a kinti zajok beszűrődnek, addig nem hallja azt a borzasztó csendet. Addig nincs egyedül. Az ablak alatti játszótérről egész nap behallatszik a gyerek zsivaj. Másokat talán zavarna, de ő kifejezetten élvezi. Elég csak becsuknia a szemét, és máris megelevenednek a zajok. Arcot öltenek és megtelik velük a szoba. Az eltelt hetvenöt év összes gyerekarca vegyesen. Ott zsibonganak körülötte, neki csak választania kell, kivel szeretne játszani, beszélgetni. Elmondhatja azt, amit annak idején szeretett volna, csak nem merte, vagy nem volt idő rá, vagy nem is tartotta akkor fontosnak. Annyi de annyi mondanivaló van. A szomszéd Erzsinek, hogy csak azért ráncigálta meg a copfját, mert nagyon tetszett. Tulajdonképpen simogatásnak indult az a mozdulat. Meg a Bélának, hogy igaza volt mikor rajta kereste a bélyegalbumból eltűnt két pengős barna portó bélyeget. Máig szégyelli, hogy elvette.

- Gergő, azonnal gyere fel, nem mondom még egyszer.- harsant a felső emeletről.

- Anyúúú, csak még egy pillanat!

- Nincs több pillanat elfogyott, ahogy a türelmem is.- jött a válasz.

Nagyot sóhajtva, kikászálódott a fotelból és az ablakhoz ment , hogy becsukja.,
A harsány női hang megmaradt a fülében. Nincs több pillanat, elfogyott. Bizony rengeteg pillanat volt, elmúltak és kitudja megmondani mennyi volt belőle az elszalasztott.
Kicsoszogott a konyhába, kinyitotta a hűtőt és elővett egy lábast. Levette a fedőt és megcsapta az orrát a délről maradt kelkáposzta illata. Nézegette egy ideig, aztán visszatette . Nem volt gusztusa hozzá.
Nincs több pillanat, elfogyott, mormogta magának. Nem tudott szabadulni ettől a mondattól, valahogy befészkelődött az agyába, ahogy egy dallam szokott.
Elfogyott? Talán még nem az összes, talán van még egy pár a szebbekből. Ki tudja?Jó lenne még látni mivé nőnek az unokák! Mi lesz a világgal!
Bekapcsolta a televíziót, a híradó ment. Öngyilkos merénylet Irakban tizenöt halott. Nézte a borzalmas képeket. A szétroncsolt autókat a szanaszét heverő tetemeket, a vért, a pusztítást. Nincs több pillanat, elfogyott! Ezek a pillanatok sosem fogynak el? Rosszkedvűen kapcsolta ki a készüléket.
Hátra dőlt és felnézett a szemközti falon bekeretezett régi fényképre. Az agyon retusált ötven év előtti esküvői képről szinte idegenül nézett vissza rá ő meg a felesége.
-Tudod Margit, nem sokat vesztettél. Ez a világ már nem nekünk való. Én sem értem, és egyre kevésbé tetszik. Úgy érzem, már nem kell sokat várnod rám odaát. Még egy kis türelem és találkozunk újra.
Nagyot sóhajtott ,Istenem, add hogy csak egy pillanat legyen az út!

c991s.