Kedveseim!
Szabó Éva versénél nincs számomra szebb ami az én életemet,
érzéseimet,az elengedést jobban példázná...!
De Berniczky Edit szép gondolata méltón egészíti ezt ki,
és ezt az életemben biztos kell még olvasgatnom erősítésként,
mert nem biztos ,hogy ez egyszer történik meg velem...
MONOLÓG
"KŐ voltál:
vizem nyugalmát felkavartad.
ÁR voltál:
széthordtad biztonságát a partnak.
SZÉL voltál:
csöndemnek titkát elfecsegted.
ÁRNY voltál:
megloptad Napját a két szememnek.
VÍZ vagyok:
kő-nehéz a múlt bennem.
PART vagyok:
magam tartom a medrem.
CSÖND vagyok:
kagylóhéj hallgatásom.
NAP vagyok.
mindig más láthatáron."
'És akkor azt mondtad, vége.
Bár voltak baljós előjelek, de engem, talán, mert nem volt megfelelő az időpont, talán, mert nem volt illő az alkalom, váratlanul ért, és egyszerűen nem tudtam mit kezdeni vele.
Méltósággal mondtad, és arra kértél, fogadjam el én is méltósággal, mert nem lehet rajta változtatni, meg nem is volna érdemes.
De én nem tudtam elfogadni. (...)
Annyira lekötötte a figyelmemet az igyekezet, hogy nem vettem észre: amit én veszteségnek vélek, az neked már nyereség.
De amikor észrevettem, hogy az, és nem részegedsz meg tőle, hanem józan maradsz, és együtt érzőn próbálod, ha nem is megszüntetni — mert megszüntetni nem szüntetheted meg —, legalább enyhíteni a fájdalmat, akkor észhez tértem, és attól kezdve hagytam, hogy segíts.
Noha tudtam, ez a segítség már nem nekem szól, akinek még az vagy, aki voltál, hanem egy idegennek, aki már nem az neked, aki volt, de akivel együtt kell majd élnem, hogy te is ugyanolyan idegen légy nekem, és úgy gondoljak rád, mint valakire, aki volt, de már nincsen.”
(Oravecz Imre)
" Kockázatos dolog embert megtenni lelked középpontjának.
Az ember törékeny lény,elhagyhat,megmagyarázhatatlan módon megváltozhat.
Ha azonban Isten lakik benned,akkor van erőd elengedni őt,mert belátod más a sorsa.
Megérted,hogy eddig volt együtt,most jön a külön!
Ráadásul,ez is ambivalensen működik,mert ha valamit el bírsz engedni,az a tiéd maradhat."(B.E:)