Újra akcióba lendültek Rippelék
hirdetés
– Előre elrendelt dolog volt, hogy ti artisták lesztek?
(Viktor) – Édesapánk varietékben, cirkuszban dolgozott Európa-szerte. Az udvarunkban állt egy gumiasztal, melyen ők is gyakoroltak, úgyhogy hamarabb tudtunk rajta előre-hátra szaltózni, mint járni. Ebben a légkörben nőttünk fel. Miután két gyerekkel a szüleinket már nem nagyon akarták Nyugatra kiengedni, visszavonultak a civil életbe, ám minket négyéves korunktól beírattak először tornázni, majd az Állami Artistaképző Intézetbe, ahol lediplomáztunk.
– Minek készültetek?
– Páros akrobataszámmal végeztünk, de menet közben már sokfelé felléptünk külföldön, többek között 1990-ben a Szovjetunióban. Lovas zsoké számban dolgoztunk, de volt a páros műsorunk is. Ott láttunk két rettenetesen ügyes srácot, akik látványosan emelgették egymást. Ez nagyon megtetszett, és megkértük őket, hogy segítsenek ebbe az irányba szakosodni. Akkor kezdődött, és két év folyamatos gyakorlás után váltunk vele színpadképessé. Ferenc húszéves volt, én tizennyolc.
– Hol adtátok elő először önálló műsorszámként?
– A Szovjetunió után még felléptünk a Bahamákon, ahol ezt tovább gyakoroltuk, majd a következő szezonban Izraelben mutatkoztunk be vele.
– Soha fel sem merült, hogy különváljatok?
– Mivel két év korkülönbség van köztünk, az iskolában a bátyámat egy másik fiú mellé, engem pedig egy levegőakrobata-csoportba osztottak be. Egy évet dolgoztunk külön, de stikában már együtt gyakoroltunk. Hosszú távon csak egy ilyen testvéri kapcsolatban lehet kibírni egymást.
– Hogyan alakult ki, hogy Viktor, a fiatalabb, a tartó ember, ő van alul, és Ferenc felül?
(Ferenc) – Kezdetekben, éppen a korkülönbség miatt, ez még fordítva volt, de nem nagyon ment. Az orosz páros javasolta, hogy cseréljünk.
– Hogyan élitek meg azt a felelősséget, hogy bármi történik egyikőtökkel, az a másik karrierjét is veszélyezteti?
– Ezzel mindennap a pallos lebeg a fejünk fölött. Néha el is szörnyülködünk magunkon, amikor újabb világrekordra készülünk, hogy ezt most minek? Nemcsak sérülhetünk, hanem bele is halhatunk. Mi is félünk, mint mindenki, de ezt igyekszünk minimálisra csökkenteni. Ami valamennyit változtatott a szemléletemen, az a kis fiam, aki lentről nézett nemrégiben, amikor huszonöt méterre felhúzott minket egy daru, és még csak nem is egy új attrakció, csak egy promóció miatt. Akkor gondoltam arra, nehogy ne tudjam őt felnevelni. Most értettem meg, mit élt át Viktor a korábbi világrekord-kísérleteink alatt, amikor a kislánya figyelte, és utána sírva rohant az apukájához. De a vérünk hajt.
– Ki találja ki a rekordokat?
(Viktor) – Már az indulásunknál úgy gondoltuk, hogy fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy létezünk. Egy este leültünk, és összeállítottuk, hogy milyen gyakorlatokkal lehet egyre nehezebb produkciókkal a színre lépni. A földön kezdtük, aztán a gyakorlatokat egyre nehezítettük. Gépre szálltunk, helikopterre, volt vonat, kamion, ejtőernyő, voltunk a Balaton fölött, és tudjuk, hogy a közönség is figyeli, mivel állunk elő, ami nehezebb az előzőnél. És mindig az aktuális a legnehezebb. Van egy nagy létszámú közönség, amelyik várja, hogy bejelentsük, milyen őrültség következik. Tavalyelőtt, a Tiszafüredi Halas Napokon a szokásos tíz-tizenöt ezer fős látogatószám megugrott negyvenöt-ötven ezerre.
– A világban ettől megugrik a gázsitok is? Anyagilag elismertebb művészek lesztek?
– Nem. Nekünk fontos, hogy ezzel itthon az artistaművészet ismertebbé váljon. Tavaly óta hivatalosan is művészeti ággá nyilvánították az artistaságot. Erre tudunk a magunk erejével ráerősíteni.
– Merre jártatok a világban, és mik voltak a külföldi fellépések közül a legfontosabbak?
(Ferenc) – Most vagyok negyvenegy éves. Huszonhárom év alatt eddig száz országban léptünk fel, több mint tízezer előadáson. Nekünk még volt kék útlevelünk, amivel csak a szocialista országokba lehetett utazni. Hihetetlen élmény volt, amikor olyan pecsétet kaptunk, ami a világ összes országába érvényes volt. Számomra az utazás ma is csoda. Öt ország kínált eddig állampolgárságot. Az Egyesült Államokban oda akarták nekünk adni a zöld kártyát, de nem fogadtuk el. Nem akarunk fél évet ott, fél évet itthon tölteni. Ha kell, innen utazunk hozzájuk. Ha fellépni mentünk, mindenhol eltöltöttünk két-három hónapot, közben megismertük az országot. Gyerekként jutottunk ki az NDK-ba, utána átkerültünk Wiesbadenbe, az NSZK-ba, ahol először ettem hamburgert. Moszkvában másfél órát álltam sorba, hogy bejussak a McDonald'sba. Tel-Avivot, Jeruzsálemet úgy ismerjük, mint a tenyerünket. Ahhoz, hogy eljussunk a világ minden részébe, milliónyi videokazettát küldtünk szét, mert akkor még nem volt internet. Aztán egyre több ügynök hívott fel minket, és beindult a szekér. Eleinte kisebb show-műsorokban, lokálokban léptünk fel. 1992–93 a magyar éjszakai bárokról szólt. Egy éjszaka volt négy-öt fellépésünk is. 1994 után kikerültünk Svájcba egy Harlekin nevű kis cirkuszhoz, ami csődbe ment, de bekebelezte egy Salome nevű nagyvállalat. Ezzel megnyílt előttünk a világ. Elhívott a SAT 1 a műsorába, onnan regisztráltak minket 1995-ben a párizsi fiatal artisták fesztiváljára, ahol megnyertük a zsűri és a közönség különdíját. Ezután sorban álltak az impresszáriók. 1996-ban három évre kimentünk Amerikába a Ringling Bros. and Barnum & Bailey-be, a világ legszínesebb műsoraként hirdetett produkcióba. Ekkor jutottunk be Jay Lenóhoz és Rosie O'Donnell show-műsorába. Ezután jött a párizsi Moulin Rouge, ahol 2001-től szinte folyamatosan fellépünk. Dolgoztunk a Cirque de Soleillel és más nagy cirkuszokkal is.
– Amikor egy ilyen produkcióba bekerültök, ti döntitek el, hogy mivel szerepeljetek, vagy ők?
– Már letetettünk annyit az asztalra, hogy a producerek úgy keresnek meg minket, hogy nekik ez és ez a szám kell. Ezt építik bele a műsorba. Mi már nem szeretnénk egy produkció egyik műsorszáma lenni, mi a nagybetűs műsorszám vagyunk.
– Meddig folytathatjátok még?
– Ezt az akrobatikus műsort még akár tíz évig bírjuk, de nem akarunk magunkból bohócot csinálni, ha már nem nézünk annyira jól ki. A színpadon még nagyon sok mindennel ott lehetünk, akár artistaként, akár illúzióval is, amit szintén megtanultunk. Nem tervezzük a végét.
– Ma már tanítotok is.
– Megalapítottuk a Rippel Brothers Művészeti Akadémiát. Ez nem annyira iskola, mint inkább egy modern kori edzőterem. Nincs felvételi, nem kell előképzettség. Az artista szakmának nagyon sok ágát tanítjuk: légtornászatot, akrobatikát, zsonglőrködést, és már több mint száz tanítványunk van. Ebből huszonöten a május 13-i új produkciónkban szereplőként benne is lesznek.
– Mennyire tudjátok a „bulvárt” távol tartani magatoktól?
– Igyekszünk minimális betekintést engedni a magánéletünkbe. Ne a kisfiam pizsamájáról írjanak, hanem a produkciónkról. Az egyéb megtörtént dolgokat majd egy könyvben megírjuk magunk, mert azért történnek velünk is érdekességek. Egyszer például egy indiai maharadzsa meghívott minket az óceánra hajókázni, de a ködben eltévedtünk, és két napig bolyongtunk a nyílt vízen. Ennek azonban a műsorainkhoz nincs köze, tehát ne ezért kerüljünk be az újságokba.
– Mi lesz az Arénába tervezett májusi produkciótok lényege?
(Viktor) – Ez egy fantasy-előadás, a címe iO – A Csodák Birodalma. Az iO bolygóról a számítástechnikában jártas, értelmes lények érkeznek hozzánk a Földre, akiknek valami hiányzik az életükből, és csak itt jönnek rá, hogy ez a művészet. A kétszer ötvenperces produkciónkba mindenféle művészeti ág bekerült: zene, ének, tánc, artistaság, szobrászat és mindenféle sport. A katarzis végén rá kell jönniük, hogy ezt keresték, ezt a sokszínűséget. Ezt a csodát kell továbbvinniük tőlünk, hogy megmentsék az iO bolygót. Sok látványos dologgal készülünk, de nem lesz benne erőszak, politika, és a kisgyerekektől kezdve a nagymamákig mindenki élvezheti. Hasonlóan nagyszabású színpadi előadásra lehet számítani, mint a példaképünktől, a Cirque de Soleiltől. Nincs konferansz, folyamatosan mozgásban van minden, hogy az embereknek egy lélegzetvételnyi szünetük se legyen, még tapsolni is elfelejtsenek! Az elég a végén is, addig csak ámuljanak, bámuljanak.
– Kb. hetvenfősre terveztétek a műsort, amivel ki akartok lépni a nagyvilágba. Hogyan lehet egy ekkora világutazó társaságot majd egyben tartani?
– Úgy állítjuk össze a produkciót, hogy csereszabatos dolgok is legyenek benne, hiszen egy háromévesre belőtt előadásból természetes módon lehetnek lemorzsolódások. Esetleges betegséget, sérülést is bele kell kalkulálni. A technika és a műsor magja állandó.
– Magyarországról el lehet ezt indítani?
– Igen. Már van rá érdeklődés, és idővel a legnagyobb hasonló előadásoknak is versenytársai lehetünk. Nem arról vagyunk híresek, hogy feladnánk, amibe belekezdünk.
– Mennyi ideig lesztek ebben ti ketten a színpadon?
– Mi leszünk a főszereplők, több képben is feltűnünk, de nem csak rólunk szól majd az előadás.
Fellegi Ádám - magzatnak és...
Aki mindenki nótáját elhúzza: Csík...
