5 vérfagyasztó krimi
hirdetés

Dan Brown: A megtévesztés foka
Gabo
Dan Brownnak lenni jó dolog lehet. Elvégre milliószámra kapkodják el a könyveit, és hollywoodi kasszasikereket is forgatnak belőlük, így a szerzőhöz nyilvánvalóan dől a pénz. Jobban meggondolva viszont Dan Brownnak lenni mégsem lehet olyan jó, már amennyiben feltételezzük, hogy az író a valóságban is ugyanúgy minden bokorban összeesküvést gyanít, mint a könyveiben. A most új kiadásban megjelent történetben nem a katolikus egyház esküszik össze valakik ellen (vagy valakik a katolikus egyház ellen), a szálak ezúttal az amerikai politikai élet legmagasabb köreibe vezetnek. Hogy mire képes egy hataloméhes ember, azt manapság senkinek nem kell magyarázni, de azért a regény végén én megkönnyebbülten dőltem hátra, hogy nem az Egyesült Államok polgára vagyok. Még akkor is, ha a happy end ez alkalommal nem maradt el.
Agatha Christie: Mrs. McGinty meghalt
Európa
Az Európa Kiadótól jó ötlet volt új kiadásban megjelentetni és nemritkán újrafordíttatni Agatha Christie könyveit. Arra sajnos már nem számíthatunk, hogy a krimi királynőjének új, eddig lappangó kézirata bukkanjon fel, de a történetek között mindig akadhatunk olyanra, amelyet korábban esetleg nem olvastunk, vagy ha igen, mára elfelejtettünk. Én így jártam régi ismerősömmel, Mrs. McGintyvel, akivel utoljára valamikor gimnazistakoromban találkoztam, és súlyos fenyegetés hatására sem tudtam volna felidézni, ki és mi miatt halt meg szegény. Így aztán újra zavartalanul izgultam végig a könyvet, megállapítva, milyen veszélyek rejtőzhetnek olyan ártalmatlan cselekedeteinkben, mint hogy színházba megyünk, régi fényképeket őrizgetünk és spenótot főzünk.
Kondor Vilmos: A budapesti kém
Agave
Valahányszor új Kondor-krimi tűnik fel a könyveboltokban, családom három generációt képviselő tagjait csak a jólneveltségük akadályozza meg abban, hogy kirántsák egymás kezéből a stílusosan komor hangulatúra dizájnolt kötetet. Most is ez a helyzet állt elő, mindenki minél hamarabb meg akarta tudni, merre is száguldozik kevéssé biztonságosnak tűnő repülőgépeken, lélekvesztő hajókon és Európát átszelő vonatokon kedvenc főhősük, a bűnügyi riporter, Gordon Zsigmond. És persze hogy hogyan jár a végére a második világháború árnyékában különösen veszélyéssé váló kémhistóriának. Gordon kalandjait olvasva mindig hálát adok az égnek, amiért nem a negyvenes évek Budapestjén kell élnem. Bár annak is meglenne a maga előnye: akkor ismerősként üdvözölném az akkori utcaneveket, és nem kellene régi lexikonokban térképek után kutakodnom, hogy megtudjam, melyik közterület viselte mondjuk a Hitler tér nevet.
Jo Nesbro: Boszorkányszög
Animus
Mikor teljes gőzzel tombol odakint a kánikula, olyan jó arra gondolni, hogy vannak a világnak olyan pontjai, ahol az időjárásra ilyenkor is legföljebb a „kellemes meleg” kifejezés illik. Például Oslo, ahol életemben egyszer jártam, és majd lefagyott az orrom. Igaz, akkor tél volt, nem nyár. Mert, mint a skandináv krimi áttörő tehetségének tartott Nesbro legújabb kötetéből kiderül, nyáron Oslóban is rettentő meleg tud lenni. Hogy mi minden derül még ki a könyvből, azt nem árulom el, de azt igen, hogy a főhős, az alkohollal vívott harcában éppen vesztésre álló Harry Hole most sem hagy ki egyetlen kalandot sem. Látszik, hogy a szerző valaha a futballpályán kezdte, bizonyára ott sajátította el a cselezésnek ezeket a fortélyait. Mindig jön egy újabb és újabb váratlan csavar, mielőtt eljutnánk a végső tanulságig: óvakodj a féltékeny embertől!
Doglas Preston – Lincoln Child: Temetői tánc
General Press
Számtalan bizonyíték arra mutat, hogy Manhattan egyik elhagyott templomában ördögi szekta működik, amely gyilkos zombikat teremt. D’Agosta hadnagy csodálkozva tapasztalja, hogy régi ismerőse, Aloysius Pendergast, az FBI minden értelemben különleges ügynöke komolyan számol ezzel a lehetőséggel is. Akik régóta ismerik a Világsikerek sorozatban rendszeresen visszatérő szerzőpáros, Preston és Child munkáit, kevésbé lepődnek meg a különös fordulaton, hiszen tudják, hogy ezek a történetek mindig érintik a népi hiedelmek, a transzcendencia sötét részeit. De azzal is tisztában vannak, hogy a sok tekintetben Sherlock Holmesra emlékeztető ügynök kideríti a mozgatórugókat. Ám, ha valaki ódzkodik ettől, nyugodtan válasszon a havonta megjelenő kötetek sorából más szerzőt, más típusú krimit. Egy – amúgy sajnálatosan ritka – dologra biztosan számíthat, míves fordításban és kiadásban jut kellemes időtöltő olvasmányhoz.
4 feledhetetlen könyv nőknek,...
5 lebilincselő romantikus könyv
Izgalmas krimi forró estékre a messzi...
Két hajó, két gyilkosság - hol a...























