Döbbenetes vizuális tréfák
hirdetés
Matyasi Gábor fotográfus, abszurd, különleges képeiből nyílt kiállítás a CULTiRiS Galériában, ahol a vendégek névjegyért cserébe, stílusosan meghajlított kiskanalat kaptak.
Nem véletlenül. Matyasi Gábor az orvosi egyetemet Debrecenben végezte, gyakorlati évét Budapesten töltötte, a Szt. István Kórház szájsebészetén dolgozott nyolc évig, majd magánrendelőt nyitott Kispesten.
Az egyetemen alapítója lett egy blues zenekarnak, szájharmonikázott – bár soha nem tanult zenélni –, és az együttes koncertplakátjait készítette. Az együttes a mai napig létezik és Johnny Biglip Band néven lép fel.
Hat évvel ezelőtt a fényképezőgépet még arra használta, hogy fényképekkel dokumentálja fogászati munkáját, így könnyítve, gyorsítva meg a fogorvos és a fogtechnikus közötti kommunikációt. Azóta a szájüregi fotózás mestere lett. Ma már kurzusokat tart a fogászati fotográfiákról.
A tárgyfotózás kezdetén meghajlított evőeszközöket fényképezett, majd rájött arra, hogy a fogászati eszközök – mint a gyémánt fogfúró – alkalmasak fémek, üvegek preparálására. Nehéz elhinni, de tény: a képek készítésekor semmilyen digitális trükköt nem alkalmaz. A poharakat, a villanykörtéket kifúrja, a villa ágait maga tekeri meg. A képkompozíciók tárgyai a valóságban is léteznek, és néhány közülük a tárlaton is megtekinthető.
Díjakat, pályázatokat nyert, többek között a CULTiRiS Kulturális Képügynökség pályázatán. Fotói neves művészeti, ismeretterjesztő lapokban, könyvborítókon, CD-borítókon jelentek meg, mint a Flyerz magazin címlapjain.
A képeit vizuális tréfáknak nevezi, a tárgyak szürreális, meghökkentő oldalát hangsúlyozza.
Amikor komolyabban kezdett foglalkozni a tárgyfotózással, valami különlegességre vágyott: egyedi, kreatív, sajátos képalkotásra.
2010 elején vizuális ügynökséget alapított, ahol alkalmazott fotográfiával, filmezéssel, videoklip készítéssel és egyéb alkalmazott vizuális munkákkal foglalkozik.
A kiállítás 2010. szeptember 4-ig látható Budapesten a CULTiRiS Galériában, az Örkény István Könyvesboltban.
![]() |
























