Olcsó esküvő? Lehetséges!
hirdetés

Az eljegyzés örömhíre után a családot általában azonnal a pánik önti el. Mivel a hagyományok átalakulóban vannak, a szerepek és a feladatok eloszlása ma már korántsem olyan egyértelmű, mint régen volt. Az örömszülők lelki és anyagi szerepe egyaránt a létező legfontosabb ebben a helyzetben, mikor annyi kérdés merül fel. Nagy vagy kis esküvő? Csak család, vagy barátok, kollégák is? Ültetett vagy álló? Milyen ruha? Mennyibe fog kerülni? Na és mennyit tartsunk meg a hagyományokból: legyen menyasszonytánc és nászajándéklista?
Az alapvető döntések
A párban bizonyára már az elején kirajzolódnak a lehetőségek, és az azokhoz mért vágyak. A legfontosabb már ekkor, hogy tisztázzuk, melyik fél mennyit és milyen formában tud hozzátenni az eseményhez anyagilag és energiabefektetésben. Első körben a szertartások jellegéről kell dönteni – csak polgári, vagy vallási szertartás is legyen-e, és melyikre hívják a vendégek javát, mindkettőre vagy csak az egyikre. Látva a kereteket, meg lehet határozni a vendégek számát, illetve a buli körülbelüli formáját. Ez is többféleképpen variálható, ha kicsi a költségvetés: lehet ebédet adni a szűkebb családnak a szertartás után, majd külön, önköltséges bulit rendezni a barátoknak este – Budapesten mostanában ez a legdivatosabb megoldás –, esetleg egyszerű állófogadást tartani. A legbonyolultabb akkor a helyzet, ha a pár nem akar lemondani a százfős, evős-ivós, táncos buliról, ám mégis szűk keretek között akar maradni. De még ez sem lehetetlen.
Szervezés és sok energia
Érdemes tudni: ha vágni akarsz a költségeken, azt csak egy módon teheted: minél több dolgot próbálsz meg házilag elintézni. A barátok és rokonok közül is sokan vannak, akik jobban érzik magukat olyan rendezvényen, ahol van valamilyen feladatuk. Így érdemes végiggondolni: kinek van jobb fényképezőgépe, kinek jó a szervezőképessége, ki ért a technikai berendezésekhez. Minél több vendég kap feladatot, annyival kisebb felelősség jut egyvalakire, így kisebb lesz a hibák esélye is.
A vacsora
A kis költségvetésű esküvőt érdemes rövidebbre fogni: ha kevesebb ideig tart a lagzi, a fogyasztás is kevesebb lesz. Ehhez érdemes hamar észbe kapni, és jó előre időpontot foglalni az anyakönyvi hivatalban, hiszen a tavaszi-nyári szombatdélutánok már januárban betelnek. Ha élelmezési céget bíztok meg a vacsora lebonyolításával, az árak 4-5000 forinttól indulnak fejenként. Ugyanez házi kivitelben jóval kevesebből, az ötödéből is kijöhet, csupán a piknikrendszer megszervezésének kérdése az egész. Találnotok kell egy bérelhető helyiséget, termet, ahová be lehet vinni saját készítésű ételeket, ez ugyanis az éttermekben és szórakozóhelyeken nem lehetséges. Ha a rokonok és barátok közül akár csak tízen vállalnak egy-egy tál süteményt, salátát vagy sültet, már kész is az állófogadás. Jó megoldás lehet még a bográcsozás is, mert rengeteg gazdaságos előnye van: egyszerre nagy mennyiség készíthető el benne, méghozzá a laktatóbb fajtájú fogásokból.
Az apró drágaságok
Amint az „esküvői” jelző egy hétköznapi szó elé kerül, máris megötszöröződik, -tízszereződik az ára - legyen az ruha, virág vagy torta, esetleg frizura. A megoldás egyszerű: el kell hagyni a bűvös szót. Egy átlagos, de szép csokor így fél áron készül el, ahogy a fehér alkalmi ruha és az egyszerű, fehér bevonatú torta is.
Csináld magad!
Ha összefogtok a menyasszony barátnőivel és a rokonokkal, rengeteg apróságot készíthettek el magatok. A terem díszítéséhez hajtogathattok magatok papírgirlandokat és ültetőkártyákat, vagy befőttes üvegekből készíthettek mécsestartókat, esetleg nyomtatott fényképekből összeállíthattok montázsokat. Sokat lehet spórolni a meghívón is: mivel ma már mindenki internetezik, felesleges kinyomtatni – elég egy fotó a párról, alatta pedig futhat a szöveg, és elküldhetik e-mailen mindenkinek.
Csak szervezés, előrelátás és sok-sok segítség, és akár egy nullát is lefaraghattok az esküvői költségvetés végösszegéből!
Segítség, örömanya leszek!























