Miss Austen, a filmvilág sztárja
hirdetés
Milyen kár, hogy a szerzői jogok védettsége egy idő után lejár! Ha nem így volna, az Austen család 21. századi leszármazottai fejedelmi módon élhetnének a Jane néni könyvei után járó jogdíjakból. Elvégre mind a hat, befejezett regényéből készült mozifilm vagy tévésorozat, némelyik több sikeres feldolgozást is megért. Hősnőinek bőrébe olyan világsztárok bújtak már, mint Gwyneth Paltrow, Kate Winslet vagy Keira Knightley, legutóbb pedig Anne Hathaway megformálásában maga az írónő bukkant fel a kamerák előtt.
Sajnos, ezzel az eredetileg Becoming Jane (Jane-né válni) című filmmel a magyar forgalmazók két baklövést is elkövettek: először is a kevéssé ütős, leginkább dögunalmas dokumentumfilmhez illő Jane Austen magánélete cím alatt hozták ki, másrészt kizárólag DVD-n.
Így hiába a sztárparádé – például James McAvoy az ifjú Jane szerelmének szerepében, vagy Maggie Smith mint ármánykodó nagynéni –, rajongó legyen a talpán, aki egyáltalán felfigyel a nálunk egyébként mindössze néhány héttel ezelőtt megjelent DVD-re.
 |
A titokzatos fiatalemberek nem nősülnek
Ha csak a puszta tényeket nézzük, azok önmagukban még nem indokolnák a nagy filmes érdeklődést, miután az 1775-ben egy dél-angliai lelkészcsalád hetedik gyerekeként világra jött és mindössze 42 évet élt Miss Austen sorsa minden volt, csak körömlerágóan fordulatos nem.
Napjai nagyjából úgy teltek, mintha maga is egyike lenne saját bájos, eszes és vonzó, ámde filléres gondokkal küszködő, ifjú hősnőinek: virágszedés a kertben, séta a környéken, látogatás a szomszédoknál, beszélgetés kedvenc nővérével, Cassandrával, vendégeskedés a gazdagabb rokonoknál, és persze időnként egy-egy nagy izgalommal várt bál.
Ennek megfelelően – ahogyan Szerb Antal rámutatott – regényei sem szólnak másról, mint fiatal hölgyekről, akiknek nagyon férjhez kellene már menniük, és titokzatos fiatalemberekről, akiknek titokzatossága főként abban rejlik, hogy az Istennek sem akarják feleségül venni a szóban forgó lányokat.
Hogy ezek a történetek mégis ugyanolyan elevenek ma, mint voltak kétszáz évvel ezelőtt, és bármikor kasszasikert garantáló filmmé formálhatók, annak alapvetően két oka van. Egyrészt a szerelem és a szerelmi csalódás mindannyiunk közös élménye, így a mi szívünk is hét tőrrel hasadozik, ha azt látjuk, hogyan bánkódik Jane Bennet a tőle orvul elszakított Mr. Bingley, vagy Marian Dashwood a csalfa Willoughby után. Aztán ha eljön a happy end, jól megnyugszunk, hiába tudjuk, hogy a valóság ennél jellemzően kegyetlenebb. Másrészt az írónő pozitív alakjaiban olyan kedves és szerethető, a negatívakban pedig olyan mesteri iróniával megrajzolt, utálható figurákat teremtett, akikben könnyen magunkra és saját életünk szereplőire ismerhetünk. Miközben kibonatkozik előttünk a történet, úgy érezzük, Jane Austen nekünk, és csakis nekünk küldött üzenetet kétszáz év távlatából.
Nemcsak képzeletben járhatod be Jane Austen világát. Kattints ide, és vegyél részt az írónó életét bemutató múzeum virtuális túráján!
Szegény lány, gazdag fiú
Ugyanez a mindenki számára átélhető élmény tette alkalmas filmalapanyaggá az írónő saját életét, és annak is egy szomorúan rövidke fejezetét: kapcsolatát az Írországban később jó nevű ügyvéddé vált Tom Lefroyjal. Mindössze néhány hónap alatt a huszonéves Jane fel-alá száguldozhatott a boldogság és a fájdalom, a remény és a kétségbeesés érzelmi hullámvasútján, és mindebből csak annyi előnye származott, hogy tapasztalatai nyomán rátalált későbbi regényei központi motívumára, a szegény lány – gazdag fiú feloldhatatlannak tűnő ellentétére. Ezért is kaphatta a film angolul azt a címet, hogyan vált Jane – Jane Austenné.
1795 telén két fiatal, tehetséges és a konvenciókat rosszul tűrő teremtés talált egymásra úgy, hogy kezdettől tisztában voltak vele, a szerelmüknek nincs jövője, hiszen a lány egy fillérre sem számíthat, a fiúnak pedig jól kell nősülnie, hogy eltarthassa népes családját. A helyzet kilátástalansága persze csak még szenvedélyesebbé tette a szerelmeseket, akiknek életre kelt regényét élénk figyelemmel kísérte a szomszédság. „Alig merem elmondani, hogyan viselkedtünk ír barátommal. Képzeld el a lehető legerkölcstelenebb, legbotrányosabb dolgot: együtt táncoltunk és együtt ültünk le pihenni“ – írta Jane legfőbb bizalmasának, Cassandrának. De a humor csak az elviselhetetlent segített elviselni, nem hatotta meg a rokonokat, akik egykettőre eltávolították Tomot a veszélyes paplány közeléből. A filmmel ellentétben soha többé nem látták egymást.
Happy end nincs? Nincs!
„Sosem fogok más férfit úgy szeretni, ahogy őt szerettem, de ismerhetsz már. Nem fogok nyíltan bánkódni, és belebetegedni a vágyakozásba. Csak az vigasztal, hogy képes leszek együttérezni a regényeim hősnőivel, ha beleszeretnek valakibe. Remélem, azért tudod, szívemből kívánom, bárcsak a saját történetemet is happy enddel zárhattam volna” – vallotta be Jane nővérének szóló levelében. Szívszorító ezeket a sorokat olvasni, még akkor is, ha mi, olvasók csak hálásak lehetünk a kőszívű Lefroy famíliának. Ha ugyanis Miss Austen férjhez megy, rakásra szüli a gyerekeket, és nem jut ideje az írásra. Mi pedig szegényebbek lennénk hat nagyszerű regénnyel és egy sor, szívünknek kedves hősnővel.
| |
A legjobb film, ha magad alatt vagy
Lehet szerelem nélkül élni, de nem...
