Bejelentkezés
egy korosztály találkozóhelye
2017. June 25. Sunday, Vilmos   |  Legyen ez a kezdőlapom Legyen ez a kezdőlapom
Főoldal
Főoldal  |  
Segítség
Segítség  |  
Keresés
Keresés 
 

Megoldatlan rejtély a madarakról

2011.08.24. | Berényi Mariann
Mi lehet az az erő, amely évről évre arra ösztökéli a madarakat, hogy hegyeken, tengereken, földrészeken keljenek át?
megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

hirdetés

A gólyák már augusztusban gyülekeznek, hogy megkezdjék hosszú és kimerítő vándorútjukat Afrikába. A fiatalabb példányok csapatokba verődve augusztus 20-a után hagyják el a Kárpát-medencét, míg az öregebbek megvárják a tanévkezdést, hogy helyüket az elsőéves hallgatók vegyék át, igaz, az iskolapadokban. A fecskék sem várnak sokáig, a néphagyomány szeptember 8-át, Kisasszony napját egyenesen Fecskehajtó Kisasszonynak becézte, mert ilyenkor már a szúnyogok és a legyek legfőbb ellenségei is elkezdtek készülődni. Ha véletlenül tovább időznének, az számukra veszélyes utat, nekünk viszont kellemes őszt jelenthet. Az Ipoly menti falvakban úgy tartották, ha a fecskék még nem mentek el Szent Mihályig (szept. 29.), akkor hosszú őszre lehet számítani.

Hová tűnnek?

A tartalmas népi megfigyelések ellenére az emberiség számára sokáig rejtély maradt a madarak tömeges megjelenése, majd eltűnése. Évszázadokkal ezelőtt azt gondolták a költöző madarakról, hogy télire felszállnak a Holdra. A fecskékkel kapcsolatban pedig még egy svéd püspök is azt hirdette, hogy a lápok iszapjába ássák be magukat. Arisztotelésztől, a sokat hivatkozott görög filozófustól származik az az elképzelés, miszerint a nyáron látott kerti rozsdafarkú télen vörösbeggyé változik. Ez az átváltozáselmélet viszonylag sokáig tartotta magát, hiszen bárki számára tetten érhető valóságtartalma is volt: télire a délre költöző görögországi rozsdafarkúak helyére északról vörösbegyek érkeznek.

A rejtélyt végül egy német szerzetes oldotta meg 1250 körül, aki pergamendarabot erősített egy füstifecske lábára a következő kérdéssel: „Mondd, fecske, hol töltöd a telet?” Bizonyára alig kapott levegőt, amikor tavasszal a fecskével együtt válasz is érkezett: „Petrus házában, Ázsiában.”
Módszere azóta sem veszített létjogosultságából, hiszen a madárgyűrűzés segítségével tömérdek ismeretet szereztünk a vándormadarak útvonalairól, életmódjáról, szokásairól, sőt az általuk hordozott betegségekről is. A tudományos igényű gyűrűzést azonban egy dán tanárnak, Hans C. Mortensennek köszönhetjük, aki 1899-ben sorszámmal és felirattal ellátott fémgyűrűkkel jelölt meg 165 db seregélyt. Meglepődve tapasztalta, hogy már a következő évben viszontlátott néhányat közülük. A fehér gólyák gyűrűzését 1907-ben kezdte el, munkájához hamarosan az utolsó magyar polihisztorként emlegetett Hermann Ottó is csatlakozott.

Az igazi rejtély

A madarak megfigyeléséhez egyre kifinomultabb módszereket, eszközöket vesznek igénybe az ornitológusok, azonban még mindig nem tudnak megnyugtató válasszal szolgálni arra a dilemmára, hogyan tájékozódnak ezek az állatok. Akár a picuri füstifecskére gondolunk, akár az elegáns fehér gólyára, csodálattal kell adóznunk nemcsak az előtt, hogy minden ősszel és tavasszal közel nyolcezer kilométert tesznek meg, hanem az előtt is, hogy életkoruktól, tapasztalataiktól függetlenül mindig visszatérnek a fészkükhöz.
A költöző madarak valószínűleg többféle eszközre támaszkodnak, némelyik támpont azonban időjárástól és napszaktól is függ, ezért megbízhatatlan. Ösztöneik, genetikai tudásuk, a táj meghatározó elemei, hangok vagy szagok, az égitestek állása, a polarizált fény és a Föld mágnesességének érzékelése egyaránt segítheti őket.
A planetáriumi kísérletek a csillagok és Nap szerepét emelték ki, és persze a legegyszerűbb dologról sem feledkezhetünk meg: a városok, hegyek, folyók, tengerpartok a vándorló állatok számára is komoly támpontot nyújthatnak. A nagyon alacsony frekvenciájú hangok – infrahangok –, amelyeket vízesések és hullámok keltenek, esetleg az erdők, a hegyek és a partok felett felszálló szél szintén jelzőértékű lehet. A kakukkok pedig veleszületett képességként öröklik a tudást, merre vezet telelőhelyükre az út. Ezzel ellentétben a fehér gólyák, úgy sejtjük, az idősebb példányokat követik. Az első út után aztán már maguktól is tudják a helyes útvonalat.
Néhány évvel ezelőtt az Index számolt be arról, hogy az Oldenburg Egyetem kutatói a költöző madarak ideghártyáján olyan fehérjemolekulát fedeztek fel, amely kulcsszerepet játszik az állatok tájékozódásában a kontinenseket átszelő repülések során. A kísérletek szerint a madarak gyakorlatilag raszteres kiosztásban látják, illetve érzékelik a földi mágneses tér szerkezetét. Gyorsan változó mágneses terekkel végzett kísérleteik során kimutatták, hogy a vándormadarak irányérzéke fizikai effektusok helyett biokémiai alapokon nyugszik.
Minden bizonnyal még sok hasonló meglepő felismerés előtt állunk.

Milyen magasan repülnek?

A madarak repülési magasságának felső határa ott van, ahol az oxigén már túl kevés ahhoz, hogy anyagcseréjük megfelelően működjön. Ez fajról fajra változik.

  • Karvalykeselyű – 11 270 méter
  • Trombitás hattyú – 8230 méter
  • Indiai lúd – 8000 méter
  • Fehér gólya 6400 méter
  • Kis goda 6000 méter
  • Bíbic 4500 méter
  • Fenyőrigó 3300 méter
  • Sarlósfecske 2000 méter
  • Sarki lúd 1500 méter
  • Erdei pinty 1000 méter alatt

Miért indulnak útnak?

A madárfajoknak közel a fele vándorol, még az olyan röpképtelen szárnyasok is, mint az emu és a nandu, gyalogolnak, a pingvinek és alkák pedig nagy távolságokra úsznak.
A többi vándorló állathoz hasonlóan a madarak számára is a legfontosabb motivációt a bőségesebb tápanyagforrás és a biztonságosabb szaporodó hely felkeresése jelenti.
A madaraknak általában gyors az anyagcseréjük, ezért gazdag táplálékellátásra van szükségük, méghozzá sűrűn, tojásaik és fiókáik pedig különleges gondoskodást igényelnek. Sok madár azért kel át hegyeken, tengereken, viharokon, hogy elkerülje a száraz vagy a hideg évszakokat, amikor kevesebb a táplálék, lelassul a vegetáció. A szerencsésebb fajoknak elég persze a hegyekben lejjebb költözniük, vagy egy sivatagon átkelniük. A hideg tél közeledtével a sarkkörhöz közel élő madarak az Egyenlítő felé vándorolnak, a száraz évszak közeledtével pedig megfordul a migráció iránya. A madarak mellett számos emlős faj is szívesebben tölti a nyarat az Északi-sarkvidékhez közel, hiszen nemcsak a táplálék bőségesebb, hanem ragadozóból is kevesebb van arrafelé.
Így az északi félteke vándorai nagy számban kerekednek fel dél felé, míg a déli félteke madarai észak felé tartanak, hiszen sokkal kockázatosabb megvárniuk a rossz időt, mint vállalni az utazás veszélyeit.

Rendkívül veszélyes

Idén tavasszal futótűzként terjedt a hír: kevés fecskére számíthatunk (és dolgos vadász híján jóval több szúnyogra). A fecskék ugyanis tavaly ősszel, a hirtelen jött hideg miatt már indulás előtt, még itt, Magyarországon megtizedelődtek. Ám nem csak emiatt maradtak fészkek gazdátlanul: a szokatlanul erős afrikai aszállyal járó táplálékhiány és a máltai vadászok különös szenvedélye, amely a mi hasznos madarunkat veszi célba, ugyancsak jócskán megritkította az állományt. Pedig még ennél szerencsésebb időszakban sincs túl sok esélye egy fecskének: minden második példány éli túl az Európából Afrikába vezető utat.
Mint a fecske példájából is láthatjuk, a vándormadaraknak nemcsak a rájuk leselkedő ragadozókkal, a terepviszonyokkal, hanem az időjárás viszontagságaival és az emberrel is meg kell küzdeniük. A vándorlás útvonalán leselkedő ragadozók mellett komoly gondot jelenthetnek az egyik évről a másikra felépített betondzsungelek, elektromos kábelek és a globális felmelegedés miatt bekövetkező szárazság.

Felkészülés, rajt!

Pedig a fecskék a hosszú repülés előtt a többi költöző madárhoz hasonlóan alaposan felkészülnek az útra, mivel hatalmas energiatartalékra van szükségük. Indulás előtt vedlenek, lecserélik kopott tollazatukat, hogy jó minőségű, energiatakarékosabb tollakkal repülhessenek. Indulás előtt sok énekes madár megkettőzi tömegét: bőrük alatt komoly zsírréteget halmoznak fel. Ennek ellenére a legtöbb madárnak naponta meg kell állnia, hogy táplálkozzon és feltöltse energiaraktárait. Jelentős számú madár gyűlik össze az úgynevezett pihenőhelyeken, ahol vonuláskor sokféle faj megfigyelhető.
Ebben mi, magyarok különösen szerencsések vagyunk, hiszen tavainknál szívesen töltődnek fel az északról érkező vándorok. Az október első hétvégéjén, a nemzetközi madármegfigyelő napokon érdemes az ország több pontján – szakmai segítséggel – gyönyörködni bennük.

Óvatosan, a természet erejével

Az utazás során a legtöbb madárfaj a rájuk leselkedő tipikus veszélyeket is figyelembe veszi. Az olyan kisebb madarak, mint a füsti- vagy a molnárfecske például éjszaka vonul, mert akkor nem fenyegeti őket annyi ragadozó.
A madarak röptükben is kihasználják a természet energiáját. A természeti tényezők közül a szél térítheti el őket leginkább megszokott útvonalukról, de ez az erő segíti is legjobban a haladásukat. Szembeszél idején ezért inkább alacsonyan röpülnek, ha viszont hátszelet kapnak, magasra emelkednek, hogy kihasználják a szél tolóerejét.
A nagyobb testű madarak rengeteg energiát megtakarítanak, hogy kihasználják a földről felemelkedő meleg légáramlatokat, amelyeken csupán siklaniuk kell. A darvak és a vadludak pedig úgy takarékoskodnak, hogy csapatuk V alakba rendeződik: ahogy az egyik madár a szárnyával csapkod, felszálló levegőt kavar. Ez a légáramlat lendületet ad a felette repülő társának, amely így könnyebben repülhet. A csapatszellemhez persze az is hozzátartozik, hogy időnként helyet cserélnek.
A hosszú út során minden madár kimerül, így legfontosabb, hogy megérkezésük után azonnal táplálkozhassanak, megerősödhessenek, és különösebb csapás nélkül átteleljenek vagy átnyaraljanak!

Legérdekesebb költöző madaraink

Sarki csér (Sterna paradisaea): A hosszú távú vonulás bajnoka, az Északi-sarkon költ és a Déli-sarkig vonul, így évente kétszer repüli át a Földet, az év 10 hónapját vonulással töltve. Tudunk egy Szilvia néven megfigyelt sarki csérről, aki élete során – 1969-től 1991-ig élt – az évente megtett 50 ezer kilométeres távolsággal számolva, háromszor tette meg a Föld–Hold távolságot.
Fehér gólya (Ciconia ciconia): A fehér gólya vonulási útvonala és telelőterülete a gyűrűzési eredményeknek köszönhetően jól ismert. A gyülekezés augusztus elején kezdődik, és a kisebb-nagyobb csapatokba verődött fiatal gólyák augusztus 20–30-a között indulnak útnak, az öregek viszont csak szeptember elején. Vitorlázó repülők lévén, a szárazföld felett kialakuló felszálló légáramlatokat kihasználva haladnak dél felé.
Az európai állomány két „kapun” keresztül hagyja el földrészünket. A németországi Weser folyótól nyugatra fészkelők a Gibraltári-szoroson átrepülve Nyugat-Afrika partjainál haladnak tovább, és Közép-Afrikában telelnek. A kelet-európai gólyák, s így a hazánkban fészkelők is, a Boszporusz felett kelnek át, majd Kis-Ázsiát átszelve a Földközi-tenger keleti partvidékén haladnak tovább, s a Szuezi-öbölnél érik el Afrikát.
Innen a Nílus folyását követik, majd Ugandán, Kenyán, Tanzánián és Zimbabwén keresztül a Fokföldig vonulnak. Az állomány részben a kelet-afrikai szavannákon telel.
Fekete gólya (Ciconia nigra): A fehér gólyával ellentétben a fekete gólya kerüli az ember közelségét (vizes területek melletti erdők mélyén költ), és sokkal kevesebb példány él, ezért keveset tudunk a vonulásukról. A fehér gólyánál kitartóbb repülők, így akár Szicíliánál is képesek átrepülni a tengert.
Fürj (Coturnix coturnix): Azon fajok közé tartozik, amelyek a költőhelyükről egyenesen délnek haladva repülik át a Földközi-tengert. Az ilyen fajok teljesen kimerülten érik el Afrika partjait, szinte szabadkézzel megfoghatók ilyenkor. Az afrikai partok beépítése ezért rendkívül veszélyezteti ezeket a madarakat, mivel a hosszú út után nem találnak természetes élőhelyet a tengerparton, ahol felerősíthetnék magukat.
Kerti poszáta (Sylvia borin): A kerti poszáta nem ritka madár ugyan, mégsem tartozik az ismert madarak közé. Pedig a vonulásra való felkészülés során élen jár a zsírhalmozásban.


Hívatlan társbérlő - a nyest
Hozzád is beköltözhetnek az eleven, rontó-bontó, mindenevő kisemlősök, a nyestek. Okozhatnak károkat, mégsem érdemes megijedni tőlük! tovább Tovább
Vigyázz, nehogy lelőjenek!
Az erdei séta egész évben egészséges, kellemes és alapvetően költségmentes kikapcsolódást kínál. De gondolnád, hogy veszélyes is?  tovább Tovább


megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

tél természet állat



Csak röviden
Tovább
 
Kiemelt témáink
Fájdalom nélkül
Gyógynövénytár
Interjú
Képgaléria
Mosolyalbum
Nagyiklub
Programok
Tudtad?


hirdetés


hirdetés

hirdetés