Szex és nyugdíj

Szex és nyugdíj. Ez a bestseller kitűnően példázza azt, mennyire fontos dolog is a cím. Már most biztosítanom kell mindenkit: a könyvnek semmi köze a híres tévésorozathoz, sőt nem is akarja utánozni vagy utalni rá. A címben szereplő két szó éppen az a két fogalom, amelyről a könyv elolvasása után egészen máshogyan fogunk gondolkodni. Jobb tehát, ha szemet hunyunk a kötet ajánló feliratai fölött, de nem hagyjuk magunkat elriasztani, és belelapozunk. Mindent megkapunk, amit egy bestsellertől elvárhatunk: könnyeket és nevetést, gördülékeny stílust, érdekes történetet. És ennél sokkal többet.
Az elbeszélés egészen egyedi olvasói élményt nyújt: mintha nem is egy regénybe, egy történetbe, hanem egy egész női lélekbe nyernénk betekintést. Amely megható őszinteségével azonnal a miénk lesz. Rossz tulajdonságait, hibáit éppolyan kedves túlzással adja elő, ahogy magunk is tennénk a mieinkével: ezzel lopja be magát bizalmunkba. Csodálatosan színes, művelt, különleges világát pedig öröm megismerni: Jane gimnáziumi angoltanár, aki miután nyugdíjba vonult, kicsavarva a szó jelentését, még a korábbinál is aktívabb életet él. Főiskolán tanít, kurzusokat tart börtönökben, kórusban énekel. Minden szabadidejét sporttal és művelődéssel tölti. Hogy mindez mégsem hat egy programadó életmódmagazinnak, azt is könnyen eléri. A jelenben zajló történetet, amely a hirdetés feladását követő eseményekből áll, újra és újra élete addigi 66 éve fontosabb állomásainak fejezeteivel szakítja meg. Így belelátunk abba is, hogyan fejlődött, változott ez a női lélek, míg el nem jutott élete legbátrabb döntéséhez.
Szex
Jane 66 év tapasztalata után biztos abban, hogy ha egy dolognak nincs értelme, az az igazság kerülgetése: és úgy látszik, ezt a férfiak is így gondolják. Úgy érzi, az élete teljes, ám valami mégis hiányzik belőle, már 30 éve, ez pedig egy férfi közelsége, érintése, társasága. És mint a mesékben, Jane egyszerűen csak kimondja, leírja, hogy mire vágyik: „Mielőtt 67 esztendős leszek, jövő márciusban, szeretnék sokat szexelni egy férfival, aki tetszik nekem. Ha beszélgetni akar előtte, Trollope remek téma.” Ilyen egyszerű. Hogy mi történik ezután? Megkapja. Több mint 60 válasz, több mint 60 férfi jelentkezik a hirdetésre. Az érdeklődők áradatával tudatosul Jane-ben, hogy valóban, helyesen érezte azt: még mindig nő, még mindig működik. A szexre pedig ugyanúgy szüksége van, mint a levegőre vagy a táplálékra. A találkozások, szeretkezések, szerelembe esések és csalódások során azonban rájön: nem szó szerint a szex az, amire szüksége volt. Hogy mi mindent jelent Jane szerint a szex?
Szex, azaz élet
Jane világában egy bonbon elfogyasztásától kezdve New York utcáin át Bachig minden maga a szex. Mindaz, amiben a vágy, az élvezet, a szenvedély, nagy erők találkozása megvan. Mindaz, amiben Jane gyönyörűségét leli – legyen az étel, zenemű vagy kedvenc írójának egyik kézirata. És valóban: ahogy ő leírja, az olvasó is annak érzi. Jane számára olyasmi is kelthet érzéki élményt, ami mellett az ember általában elrohan: hangulatok, hangok, érintések, pillantások, élmények. Mindezt pedig a legőszintébb egyszerűséggel tárja elénk, mesterkéltség és műviség nélkül, a maga természetességében.
Szex, azaz minden, ami a férfi
Jane leplezetlenül imádja a férfiakat. Minden testrészüket, megjelenésüket, ruhájukat, illatukat. Kicsit minden egyes férfiba szerelmes. Így aztán szex számára egy hosszú telefonbeszélgetés az irodalomról vagy a zenéről, esetleg musicalekről. Vagy egy levél: a férfi kézírása, stílusa, szóhasználata. Sidney-nek a mellényébe, Robertnek a kezébe szeretett bele, egy másik férfinak pedig az akcentusát imádta. Felébredni és elaludni mellettük, vitatkozni, évődni velük, mind-mind a szex része. Sőt talán még az is, ahogy a börtönben tanítja férfiakat, ahogy lassacskán megnyílnak előtte ezek a számunkra ismeretlen világban élő férfilelkek, ahogy értelmessé válik az életük azáltal, amit Jane ad nekik. A történet végére arra is rájön: nőnek lenni egészen csak egy férfi mellett lehet.
Szex, azaz: szex
Nem mellesleg, magáról a szó szoros értelmében vett akcióról, a szexről is őszintén, sőt meghökkentően tárgyilagosan ír Jane. Azt, ahogyan az ohioi kisvárosban belé nevelték: a szex bűn, és egyetlen lehetséges következménye, hogy terhes leszel, az pedig még nagyobb bűn. Azután, ahogy első szerelme megtanította neki: a szexben a nő kiszolgálja a férfit. Női orgazmus nem létezik. Hogyan és miért volt téves az, ahogy egész életében megközelítette a kapcsolatokat: szétválasztva szexet és szerelmet – amit azonban a regény jelenében is megtesz? Ez a kaland számára a fejében addig létezett állítások megdöntése, a szex és az örömök újrafelfedezése, amiről, mint kiderül, sosem lehet lekésni.
…és nyugdíj
Jane elénk tárja mindazt, amit az ember általában önmagának sem mond el. Irigylésre méltó benne saját magával kialakított harmonikus, őszinte viszonya. Hibáival, szorongásaival és vágyaival ugyanolyan békében van, mint minden mással a világban. Ezektől kortalan: problémái egyek a nő prototípusának, a nagybetűs Nőnek problémáival, akinek egyáltalán nincs köze az időhöz. Egyetemes, örök dolgok ezek. Hogy nem bírja elviselni, szégyelli mellét, még ennyi idő után is. Hogyan ver a szíve, szárad ki a szája és izzad, amikor újabb randevúra indul. Hogy elgyengülnek a lábai, mikor egy igazán vonzó férfi közelébe kerül. Ahogyan attól retteg, hogy nem lesz orgazmusa. Ahogy fáj, ha egy férfi hátat fordít neki az ágyban.
A cím tehát mégsem olyan fontos. A szavak és a fogalmak Jane Juska bestsellerében új értelmet nyernek. Hatására biztos, hogy mi is egészen új oldalról tekintünk majd a szexre, az életre, a férfiakra és – magunkra.
Divatos írók, írói divatok
Milyen író Woody Allen?






















