Bejelentkezés
egy korosztály találkozóhelye
2017. June 27. Tuesday, László   |  Legyen ez a kezdőlapom Legyen ez a kezdőlapom
Főoldal
Főoldal  |  
Segítség
Segítség  |  
Keresés
Keresés 
 

Milyen író Woody Allen?

2008.10.22. | Nagy Gergely
A filmrendezőként ismert, írói és muzsikusi mivoltára is büszke Woody Allen életében talán az írás a legfontosabb - legyen szó forgatókönyvről, szatíráról vagy egy poénról.
megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

hirdetés

Lehet, hogy magától Woody Allentől származik a ma már közszájon forgó feltételezés, hogy ha 1935 decemberében nem Brooklynban, hanem valahol Európában látja meg a napvilágot, szinte biztosan nem filmrendező, hanem író lett volna. Elképzelhető persze, hogy megint egy tipikus Woody-blöffel van dolgunk, de annyi alapja bizonyára van, hogy Allen szenvedélyes grafomán, aki saját bevallása szerint mindig is a forgatókönyvírás magányos munkáját szerette a legjobban, és a filmezés többi fázisa az agyára ment.

Például a neve is innen ered: a kis Allan Stewart Konigsberg még az 1950-es évek elején döntött amellett, hogy a különböző lapokban megjelent, akkor frissnek ható poénjai publikálásához írói álnévül felveszi a Woody Allen nevet (tisztelegve ezzel akkori példaképe, a neves komikus Steve Allen előtt). „Tizenhat éves voltam, reggel elmentem az iskolába, délután pedig leadtam ötven-hatvan viccet egy irodában” – emlékszik vissza a kezdeti időkre, amikor poén- és geggyárosként, frappáns bemondásaival tett szert némi zsebpénzre. A média pedig tárt karokkal fogadta: 17 évesen már az NBC belső szövegírója, sok tévés előadó tőle vásárol anyagot műsorához, s így már iskolás kamaszaként is tisztes fizetéssel büszkélkedhet. Pár év múlva lakást vesz, és a baráti tanácsok ellenére kabarészínészként, előadóként is befut. Ez egyébként mindig is jellemző volt rá: ha beleunt egy műfajba, újba vágott bele, így kezdtek születni a hatvanas évek közepén azok a színdarabok, novellák, szatírák, karcolatok, paródiák és elmélkedések, amelyek közül most közel négy tucatot vehetünk a kezünkbe.

Emberbarát pesszimizmus

Lapozgatva a New Yorker, a Playboy vagy az Esquire hasábjain korábban megjelent cikkeket, legyen szó egysoros aforizmáról, szatíráról, paródiáról, álfilozofálgatásról, novelláról vagy éppen abszurd színdarabról, gyorsan megállapíthatjuk, hogy a későbbi filmek gondolati csírái rendre megtalálhatók a kissé hullámzó színvonalú írásokban. (Például az 1992-ben forgatott Árnyékok és köd a 17 évvel korábbi Halál című színmű adaptálása a korai német film expresszionista stílusában.) Akár abba a játékba is belefoghatunk, hogy a vulgár-pszichoanalízissel átitatott, a szexuális fóbiák vagy éppen perverziók, az elidegenedés vicces megfogalmazásaival és „emberbarát” pesszimizmussal átitatott történetek motívumait próbáljuk meg azonosítani valamelyik Woody Allen filmemlékünkben látottakkal – általában sikerrel.

A gyűjteményben olvasható a talán legjobb Woody Allen-írás is, A Kugelmass-epizód (ezért a szerző 1977-ben megkapta a rangos O’Henry-díjat), amelyben a címszereplő bölcsészprofesszor olyan időgépre bukkan, amely abba az irodalmi műbe repíti bele, amelyikbe csak akarja. Kugelmass megfontolt választása a Bovarynéra esik, így máris ott találja magát a 19. századi, nyugodt, békés, idilli Yonville-ben, a halálosan unatkozó Emma Bovary mellett, aki – Léon után, de még Rodolphe előtt – beleszeret a professzorba. Boldogságuk azonban nem tart sokáig, Emma ugyanis – egy hiba következtében – New Yorkba kerül, Kugelmassal együtt…

Ami a művészetben eszmei lehet (jelen esetben a szerelem), az a valóságban bukásra van ítélve – hány és hány Woody Allen-filmben jelent meg ez a gondolat? Amikor a sóvárgás hipp-hopp elillan, ha a vágy végre beteljesül. De eszünkbe juthat a Kairó bíbor rózsája című film is, ahol – akárcsak Flaubert művében – felborul a megszokott rend, amikor a film főszereplője egyszer úgy dönt, hogy lelép a vászonról, és a való életben próbál szerencsét.

Hogyan találták föl a szendvicset? 

Az írások arról árulkodnak, hogy Woody Allen skizofrén módjára egyszerre fél, és egyszerre nevet. A kettő nemhogy kioltaná, inkább erősíti egymást. A többi írás közül mindenképp ki kell emelni a kitűnő Ibsen-paródiát, az Élvborg a női mérlegen, illetve az Emlékezés Needlemanre című írást, aki élete végén „dolgozott még egy könyvön a holokausztról, kifestőkönyv-melléklettel”, és akinek Albert Einstein egyszer azt írta: „Az ön munkássága és az enyém sok mindenben hasonlít, bár máig nem egyértelmű számomra, hogy ön mivel foglalkozik.” Szintén remek írás a rengeteg áthallást tartalmazó (a legtöbb szöveg persze ilyen) Rosszlányok az elmeklubban, vagy a Jó, de képes-e erre a gőzmozdony? (utóbbi amúgy a szendvics feltalálásáról szól), illetve Az ír zseni című, fergeteges álirodalmi tanulmány.

A Carthaphilus Kiadó frissen kiadott három kötete alapján próbáltunk meg válaszolni a címbeli kérdésre. A nemrég piacra került könyvekben az eddig megjelent és most először kiadott fordítások egyaránt megtalálhatók.
A Tollatlan jószág, a Mellékhatások és a Na, ennyit erről című kötetek egyik fő üzenete, hogy az élet abszurd, nem újdonság ugyan, de Woody Allen nélkül talán nem tudnánk ezen ilyen jót nevetni. Könnyítsünk hát kicsit a szorongásainkon, és csapjuk fel valamelyik kötetet!


Le Clézio irodalmi Nobel-díjas
Megszoktuk, hogy valahányszor egy rangos, sok pénzzel járó díjat kiosztanak, elindul a találgatás: mért pont ő? Kinek kellett volna inkább? Ki nem kapta meg?  tovább Tovább
Találkoztunk kedves íróinkkal
Szerencsés, aki velünk lehetett csütörtökön a BNV-n, amikor kedvelt íróinkkal beszélgettünk, mert kulisszatitkokat hallhatott tőlük. Ezek egy részét megosztjuk veled is.  tovább Tovább
Divatos írók, írói divatok
Mi a titkuk a világsikerű, milliós olvasótábort meghódító könyveknek? Hogyan találta ki Dan Brown, J. K. Rowling és Paulo Coelho, mire vágyik az olvasó?  tovább Tovább


megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace




Csak röviden
Tovább
 
Kiemelt témáink
Fájdalom nélkül
Gyógynövénytár
Interjú
Képgaléria
Mosolyalbum
Nagyiklub
Programok
Tudtad?


hirdetés


hirdetés

hirdetés