Bejelentkezés
egy korosztály találkozóhelye
2017. August 16. Wednesday, Ábrahám   |  Legyen ez a kezdőlapom Legyen ez a kezdőlapom
Főoldal
Főoldal  |  
Segítség
Segítség  |  
Keresés
Keresés 
 
 

Hobó 30 éve a csúcson

2008.09.17. | Huszti Zoltán
A Hobo Blues Band szeptember 27-én nagyszabású koncertet ad az Arénában. Földes László „Hobó”-val a múltról és a jelenről beszélgettünk.
megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

hirdetés

– Mennyi időnként kell az embernek számadást készítenie életében?

– Erre nincs szabály. Van, akire ráférne naponta is, és van, aki soha nem csinál ilyet. Olyan nincs is, hogy kell. Én nem csinálok számadást, ez a koncert sem az. Menetből játszom harminc éve, megállás nélkül. Lejátszom az arénakoncertet, majd két nap múlva egy kocsmában lépünk fel.

– Fontos számodra, hogy nagy helyeken is játssz?

– Egyáltalán nem. Az emberközelieket jobban szeretem. Három-négyszáz emberrel „el tudok bánni”, ötszáz körül megváltozik a dolog természetrajza: a közönség kezd dúsulni, és átmegy tömegbe. Sok függ a tér méretétől is. Ha még emlékszel, a régi Ifjúsági Park színpada előtt volt egy katlan, ahova befért kétezer ember: annyira összeszorultak, hogy könnyű volt kontaktust teremteni velük. Máshol háromszáz emberrel sem lehet ugyanezt elérni. Nagyon fontos, hogy urald a teret, hogy a hátad mögött vagy melletted kik vannak, hogy az energia hogyan áramlik a színpadon belül a zenészek között, és hogyan sugárzik kifelé. Ettől függ minden. Egy ilyen nagy koncert előtt van némi izgatottság, amely keserűvé válhat, ha kevesen jönnek, és örömtelivé, ha sokan, de ennek meg is kell felelni. Nem félek attól, hogy kevesen lesznek, mert öt éve volt az utolsó ilyen nagyszabású koncertünk, és  mivel hatvanhárom éves vagyok, valószínű, hogy a mostani már az utolsó lesz. Tehát, ha valaki ilyen nagy bulira vágyik, akkor most el fog jönni.
Amit csinálok, azt még mindig egy szombat esti blueszenekarnak tartom. Az, hogy felvitte az Isten a dolgunkat, még nem vakított el. Visszatérve a kérdésedre, nekem nem a tér nagysága a fontos, hanem hogy bele tudjak nézni az emberek szemébe.

– Egy nagy koncerten hogyan lehet ezt a kontaktust megteremteni?

– Vannak, akik tudatosan készülnek rá. Egy időben még kifutót is készítettünk. A Hobó karácsonyon zsinór nélküli mikrofonnal szoktam lemenni a nézők közé, és ott énekelek el egy dalt ...

– Ez show-elem?

– Számomra nem. Én József Attila A hetedik című versét szoktam a közönség között előadni, vagy a Hajtók dalát. Hagyom őket énekelni, és nézem az arcokat. A kocsmákban egy méterre vannak tőlünk, és látják, ahogy csorog rólunk az izzadtság, hallják közelről a hörgést, a levegővételt. Ez intim dolog. Azért nem show-elem, mert ahhoz más látványos dolgok is kellenének, amik nálunk nincsenek. A saját beépült pózaimon kívül eszköztelen vagyok. Amikor az Emberi jogok koncertjén 88-ban ötvenezer ember elordította magát, hogy "a hetedik te magad légy", az több volt show-elemnél. Vagy a Fekete bárányok koncertjén bedöglött a mikrofonom, és dühömben a térbe kezdtem énekelni a Tiszta szívvelt, és azt átvették, az valami más. Az ilyenek húsz-harminc év múlva is emlékezetesek maradnak. Ezt nem lehet kiprovokálni.

– A régi tagokkal milyen kapcsolatban vagy?

– Deák Bill Gyulával heti kapcsolatban. Vele sokat játszom együtt, és sokat beszélgetünk. Pálmai Zolival vagy Tátraival ritkábban beszélek, mert máshogy élem az életem, és vannak, akikkel ritkán találkozom, de Solti például a hatvanadik születésnapomra ajándékot hozott. Van olyan is, aki külföldre ment, és van, aki már meghalt. Erre a koncertre nem akartam minden régi tagot meghívni, mert akkor nagy ki-bemászkálás lenne. Nem egy Best of HBB koncertre készülök, hanem inkább egy összefoglalóra. Olyan dalok is a műsorba kerülnek, amelyek nem sikeresek, hanem fontosak. Lesz egy új szám, a Védj meg a gonosztól, amely a Bolond vadászat című új lemezünkön jelenik meg. Ez a Vadászat újraértelmezett albuma.

– Hol tartasz a pályádon? Csúcson vagy, lehet még feljebb jutni, vagy leszálló ágban?

– Én ezt nem elemzem. Mindig azt mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni, de én nem nagyon ismerek ilyet. Illetve akiket igen, azok meghaltak. Én a hétköznapok embere vagyok. Az Old Man’sben tíz éve játszom, és az most is jó. Egy évben százhatvan koncertünk van, vagy kétszáz, ha az irodalmi esteket is beszámítom. Nekem nem volt időm megállni. Lehet, hogy a zenekar válságban volt, de én nem. Most is tudom előre, hogy mit szeretnék megcsinálni, de csak egy részét valósítom meg, mert nincs rá időm. Négy teljesen kész nagylemez-témám van, három monodráma és még két könyv, amelyeket meg sem tudok már írni öt éven belül, pedig már hatvanhárom éves vagyok, és ha én nem írom meg, akkor senki. Az élő zenét tartom a legfontosabbnak. Én harminc éve jól vagyok. Messze nem gondoltam, hogy ez a dolog ilyen sokáig fog tartani, hogy ennyire sikeres lesz. Én egyik oldalát sem untam még meg. Az utolsó 5-6 évemben érzem magam a legjobban.

– A munkásságod mennyire tükrözi a napi életet?

– Csak akkor írok, ha van mit. A naprakészség ezért esetleges. Nincsenek megfelelési kényszerek, hogy milyen helyet foglalunk el a hazai zenekarok között a MAHASZ-listán. Mindig van annyi közönségünk, amennyi eltart minket. Harminc év után is azért születnek még a dalok, hogy élőben mutathassuk be őket. Az élő zene nem veszítette el a jelentőségét. A lemezpiac feldúsult, és a saját farkába harapott. Íratnak számokat tátogó embereknek, akik nem a saját gondolataikat adják elő, nem a saját ízlésük szerint öltözködnek, és nem a saját mondataikat nyilatkozzák. Ez lett. Egészen más az, ha két lépésre ülnek tőled, és azt figyelik, hogy odateszed-e magad százszázalékosan, vagy play backelsz egy diszkóban. Amit írtam, nem kényszerből született. Csináltam a dolgom, reagáltam a világra. Kibocsátottam azt, amit éreztem, és néha azt is, amit gondoltam, és nem éreztem másként, mint ahogy gondoltam. Soha nem tudtam az igazságot, de soha nem hazudtam. Ez lehet, hogy a halálom után kifizetődő lesz. Az ember megpróbálja kifejezni magát és a korát. Néha vannak olyan korok, amikor vissza kéne vonulni, és szép dolgokat felszívni. Nekem nem gond kis kocsmákban játszani, én ebben megtaláltam az örömömet. Másnak nincs olyan karizmája, hogy el tudja viselni, ha nem nagy sportcsarnokokban lép fel, mint régen. És ilyenkor inkább pártok, olajtársaságok vagy bankok szolgálatába állnak, akik megveszik a jegyeket. Ez számomra olyan, mint amikor a Joszif Kobzon koncertjére kirendelték a katonaságot, a munkásőrséget és az ifjú gárdát, hogy teltház legyen. Az én koncertjeimre miattam jönnek, és én ezt megbecsülöm. Le tudtam rázni az agresszív bunkókat, akik azt várták, hogy olyan legyek egy kocsmában, mint a Kisstadionban.

– Téged nem zavar, hogy a rádiókban nem játszanak, és nemcsak téged nem, hanem a hozzád hasonló jelentős művészeket sem. Ehelyett az megy, hogy súgd a fülembe, labamba.

– Én harminc éve nem hallgatok rádiót. Régen a politika idegesített, aztán a reklámok, most a hülyébbnél hülyébb műsorvezetők, akiknek interjút kell adnom. Amikor felhívtak, hogy menjek el a Hal a tortán című műsorba, nem is értettem, hogy miért keresett az a szegény kislány. Sokféleképpen meg lehet fogalmazni, hogy a takony hogyan ömlik. Én nem kesergek efelett, hanem annak örülök, hogy én ezt csinálhatom, és beleadok mindent. És mindennap adok pénzt egy koldusnak. Én nem vagyok méltatlan helyzetben, mert szeretetet kapok a közönségtől, a családomtól, és elismerést a zenésztársaimtól. Aki a mi utunkat választja, az ne panaszkodjon, mert maga választotta ezt az utat.




megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

koncert Földes László "Hobó" zene



Csak röviden
Tovább
 
Kiemelt témáink
Nagyiklub
Mosolyalbum
Interjú
Képgaléria
Programajánló


hirdetés


hirdetés

hirdetés