Amit 50 felett minden férfinak tudnia kell
hirdetés

Nem daganatos betegségben elhunyt fiatal és középkorú férfiak boncolási leleteiből kiderült, hogy bár sokaknál mutatható ki mikroszkopikus méretű, kezdeti rákos elfajulás a prosztata szövetében, daganatos megbetegedés az esetek többségében nem alakul ki belőle. Ez az adat is arra utal, hogy a betegség megjelenésében nagy szerepet játszik a szervezet tumorképződést gátló mechanizmusainak elégtelen működése. Ezek – újabb ismereteink szerint – életmóddal befolyásolható folyamatok. A betegség leggyakrabban az idősebb korosztályt érinti, mivel valószínűleg akkorra halmozódnak a tumort aktiváló faktorok, és gyengülnek a kijavító mechanizmusok.
Negyvenéves kor körül a prosztata kötőszövetes állománya felszaporodik, növekedésnek indul. Ezt hívjuk jóindulatú prosztatamegnagyobbodásnak. Ez a megnagyobbodás idősebb korban olyan szintet érhet el, hogy akadályozza a vizelet ürülését, így vizelési zavarokhoz vezet. Önmagában ez nem jelent tumormegelőző állapotot, minthogy a prosztatarákok nagy része nem a kötőszövetből, hanem a mirigyszövetből indul ki. A nagy prosztata ugyanakkor nehezebben vizsgálható, így a kockázat közvetve fokozott.
Az évek szaporodása és a kóros szövetszaporulat
A prosztatarák multifokális betegség, vagyis sokszor több helyen egyszerre alakul ki a prosztata szövetében: az esetek 70 százalékában a prosztata külső zónájában, 20 százalékban pedig a külső és a belső rész közötti, átmeneti zónában. A külső zóna daganatai agresszívabbak, és könnyebben terjednek a prosztata körüli szövetekre.
A betegség esélye az életkor előrehaladtával növekszik. A betegek 50 százaléka 75 év feletti. 50 éves korban a mikroszkopikus méretű prosztatarák teljes életre vetített rizikója 42 százalék, vagyis az 50 év felettiek 42 százalékának prosztatájában jelennek meg kisméretű rákos szigetek. A klinikailag igazolt prosztatarák előfordulása 10 százalék.
Az 1990-es évek közepe óta a betegség halálozása világszerte csökkenő tendenciát mutat. A betegségből eredő halálozás 85 év felett a legnagyobb.
Életforma és daganat
Az adatok arra utalnak, hogy a zsíros étrend, illetve a vörös húsok fogyasztása, az elégtelen rostbevitel, az E-vitamin-, cink- és szelénhiány, a nagy mennyiségű folsav- és krómbevitel, valamint a dohányzás emeli a kockázatot. Bár a tumor kialakulásában nincs szerepe, a tesztoszteron gyorsítja a már meglévő tumor növekedését.
Hazánkban a férfiak rákos megbetegedéseinek több mint 15 százaléka prosztatarák, évente átlagban 2400 új beteget diagnosztizálnak, és átlagosan 1400 idős beteg hal meg ebben a betegségben. Mivel kezdeti szakaszában gyakran semmilyen tünetet nem okoz, előfordul, hogy csak előrehaladott állapotban ismerik fel, ezért a szűrés szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A tünetek hasonlíthatnak a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás jeleihez – vizeletürítési zavar, érelzáródás miatti fájdalom –, de terápiára nem vagy nehezen reagálnak. A tumor véresvizelet- és ondóürítést okozhat. Növekedése és környezetre terjedése folytán gáttáji, deréktáji fájdalmat, sőt a gerincre terjedő áttét kapcsán az idegek összenyomása következtében idegrendszeri tüneteket (zsibbadás, érzés- és mozgászavar) vált ki. Előrehaladott stádiumban az áttétképzés következtében vérszegénységet, csontvelő-működészavart, fogyást, gyengeséget, csontáttétek révén töréseket okozhat.
Karbantartás, diagnosztika
Minden 50 évnél idősebb férfinak javasolt az évenkénti részvétel a szűrésen. Ezenfelül, ha valakinél tesztoszteronpótlást kezdenek, előtte kötelező az alapos kivizsgálás. A szűrés elemei a prosztataspecifikus antigén (PSA) mérése a vérplazmából, illetve az urológus által végbélen keresztül végzett tapintás. Ha az orvos bármilyen gyanús tünetet észlel, tűbiopsziát végez. Ezen vizsgálat során a végbélen keresztül több ultrahanggal meghatározott pontból tűszúrással mintát vesznek.
A cikk dr. Marton István Meddig akarsz élni? című könyvének felhasználásával készült. A könyv a Color Studio gondozásában, a Quintess Healthy Aging Club támogatásával került forgalomba, 2010-ben.
Így előzd meg a prosztatarákot!
Csak férfiaknak!

























