Bejelentkezés
egy korosztály találkozóhelye
2017. June 27. Tuesday, László   |  Legyen ez a kezdőlapom Legyen ez a kezdőlapom
Főoldal
Főoldal  |  
Segítség
Segítség  |  
Keresés
Keresés 
 

Homoszexualitás a művészetben

2009.06.02. | Ács Borbála
Platón, Michelangelo, Verlaine, Rimbaud és Pasolini. Örök belső küzdelem, meghasonlás, téboly, provokáció életükben és művészetükben a homoszexualitás.
megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

hirdetés

Nagy művészek alkotásaiban nem mindig önálló értéküket vagy a kultúrtörténetben betöltött szerepüket keressük. Gyakran a művek mögött húzódó élmények: titkok, pletykák, tragédiák, botrányok izgatják fantáziánkat.

Az ókori Görögországban, a filozófia és a kultúra virágzó korszakában, abban az időben, amikor letették az alapjait mindannak, amit ma európai civilizációnak nevezünk, az előkelőbb, gazdagabb férfiak körében az élet része volt a férfiak közötti szerelem. A lányok, nők egész életüket apjuk, majd férjük házában, más nők, rokonok között töltötték, nem tanulhattak. Így aztán mindaz, ami őket foglalkoztatta, még csak nem is érintkezett a férfiak számára fontos témákkal. Ha pedig a szerelmet teljes testi-lelki-szellemi vonzalomként értelmezzük, ez a fajta érzelem létre sem jöhetett férfi és nő között. Természetesen a dolog lényege ennél sokkal bonyolultabb. Platón Lakoma című dialógusában a kor nagyobb gondolkodói próbálják körüljárni a szerelem mibenlétét, csakhogy elmélkedésük kiindulópontja nem a férfi és a nő, hanem gyakran a férfi és a férfi, illetve két lélek, szellem közti viszony.

„Mert a mi természetünk nem olyan volt, mint ma […] Először is az emberi nemnek száma három volt […] férfi és nő, hanem volt még egy harmadik is, amely egyesítette magában a kettőt. […] Mindegyik fajtának teljes, gömbölyű alakja volt […], kezük négy volt s lábuk is, s két teljesen egyforma arcuk egy egészen kerek nyakon. Erejük és bátorságuk szörnyű volt […] az égbe próbáltak fölmenni és ott rátámadni az istenekre. Zeusz hosszas fejtörés után így szólt: Kettévágom őket […] Miután pedig az egységes természet kettéhasadt, mind a két felet a másikhoz húzta a vágy […] ha az ölelésben férfi találkozik nővel, megtermékenyítse és utódot hozzon létre, ha pedig férfi férfival, legalábbis kielégülés származzék együttlétükből […] ebben az időben vert gyökeret az emberekben az egymás iránti szerelmi vágy, amely […] igyekszik egyesíteni kettőjüket.” Platón: A lakoma

Szerelem = kín, gyötrő bűntudat

Michelangelo Buonarroti egy egész más korban alkotott, amikor Európában már a kereszténység volt a gondolkodás alapja. Férfiak iránti vonzalmát nemcsak az sejteti, hogy nőalakjait gyakran férfias, erős testtel, óriási kézzel, hosszú karral, vastag nyakkal formálja meg, hanem hogy szerelmes versei közül néhánynak címzettje hímnemű. Legalábbis eredetileg: a költő halála után egyik rokona adta ki műveit, ám előbb gondosan átjavítgatta a hímnemű alakokat nőneműre. Michelangelo érzelmei gyakran gyötrő bűntudattal párosulnak, a szerelmet kínként, szenvedésként írja le.

Szonett Tommaso de’Cavalierihez

Azt hittem, amikor tekintetem
e nagy szépséget először csodálta:
szemem a vágyott kincsből egy parányra,
mint sas a napra, rászegezhetem.

Majd beláttam, hogy tévedtem, hiszen
ki angyalt kíván követni, de szárnya
nincs, kőre vet, szavát szélbe kiáltja,
s ésszel fogná föl Istent esztelen.

Így, ha szívem nem bírja közelében
gyönyörűségét, mely szemem vakítja,
de nyugalmat tőle távol sem érhet

mi lesz velem? Akadhat-e vezérem,
aki veled vigadni megtanít, ha
nélküled meghalok, veled elégek?

(Rónay György fordítása)

Költők szerelme 

Botrányokban és rejtélyekben gazdag a két francia költő, Paul Verlaine és Arthur Rimbaud románca. Az abszintmámorban élő, ám házas és hívő, verseivel már befutott Verlaine, aki addig szorgosan kergette az utcalányokat, beleszeretett a 16 éves, lányos arcú, kamaszzseni Rimbaud-ba. A fiút azonban inkább a pénzhiány és a nagyravágyás késztette arra, hogy viszonozza a férfi érzelmeit. Verlaine támogatta, rajongott Rimbaud-ért és műveiért, az ifjú művészt bemutatta a kávéházi költőelit nagyjainak. Évekig utazgattak, viszonyuk örökös marakodásban telt – mígnem amikor a fiú szakítani akart, a férfi rálőtt, és megsebesítette: Verlaine börtönbe került, Rimbaud pedig visszakényszerült a szülői házba. Az ekkor 19 éves fiú hátat fordított egész addigi életének, Európának és a költészetnek. Afrikába utazott, és élete hátralévő részében elefántcsonttal és más egyébbel kereskedett, de többé egy sort sem írt.

Arthur Rimbaud-nak

Halandó, angyal és démon, te, te, aki
könyvem első helyét vagy méltó bírni: Rimbaud,
van bár kontár hülye, ki úgy hív: kurafi
s zöldfülü szörnyeteg s iskolás boroskancsó,

tömjénspirálisok és lanthúrhangzatok
jelzik emlékezet-templomba te belépted,
hol is fényes neved dicsdalt nyerend azért, mert
szerettél engem, úgy, miként kivántatott.

Bámulják majd a nők izmos, szálfa kamasz
szépségedet, mely oly ravasz, paraszti szépség,
hogy nem vágyhat reá csak indolens merészség.

Lebírtad a halált, – szobornak így maradsz:
a tiszta gyönyörök felső fokát elérve
fehér lábbal tiporsz az Irigység fejére!

(Illyés Gyula fordítása)

A beteljesült szerelem: utópia 

Pier Paolo Pasolini egész művészi és magánélete, halálával együtt folytonos viták tárgya volt korában, s részben ma is az. Mint regényíró, filmrendező, publicista és költő minduntalan a társadalom tűréshatárait feszegette. Hihetetlen aktivitással végzett munkájával mondja ki és vágja szemünkbe a tabukat, melyeket nemhogy elfogadni nem tudunk, de még beszélni sem vagyunk hajlandók róluk. Vállalt homoszexualitása gyakran regényei témája lett: az igazi, beteljesült lelki szerelem azonban csak utópiaként jelent meg nála, érzelmeit súlyos vallásos és morális bűntudat kísérte. Fiúfigurái a végletekig kiszolgáltatottak, megkínzottak, minden szabadságuktól és méltóságuktól megfosztottak: ahogy ő mondta, szabadságunk csak halálunk megválasztásában áll. A Pasolini-fiúalakok általában valamiféle krisztusi halált halnak. Mindez hozzátartozik a művész halálának érthetetlenségéhez: utolsó, legbrutálisabb-szadistább filmje után egy fiatal prostituált fiú agyonverte Róma külvárosában. A gyilkos börtönbe került, majd 30 év után ártatlannak vallotta magát. Sokan azonban feltételezik, hogy Pasolini maga választotta ezt a halált.

„…egy homoszexuális kapcsolat nem maga a Rossz […], éppen olyan szexuális kapcsolat, mint bármely másik. Hol van, ha nem is a tolerancia, de az intelligencia és a kultúra, ha ezt az emberek nem értik?” (Pier Paolo Pasolini)




megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace




Csak röviden
Tovább
 
Kiemelt témáink
Fájdalom nélkül
Gyógynövénytár
Interjú
Képgaléria
Mosolyalbum
Nagyiklub
Programok
Tudtad?


hirdetés


hirdetés

hirdetés