Bejelentkezés
egy korosztály találkozóhelye
2014. augusztus 21. csütörtök, Hajna, Sámuel   |  Legyen ez a kezdőlapom Legyen ez a kezdőlapom
Főoldal
Főoldal  |  
Segítség
Segítség  |  
Keresés
Keresés 
 

Szabadulj meg a veszélyes legyektől!

2014.05.31. | Gönye László
Ezek a kis betolakodók nem csupán szemtelenek és bosszantóak, de fertőzéseket is terjesztenek. Miért lehet veszélyes a házi légy?
megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

hirdetés

A számtalan légyfaj közül a legártalmatlanabb, mégis a legtöbb odafigyelést igényel, hiszen nagyon nagy számban fordul elő. Bizony, ez a mindenki által ismert házi légy. Ezek az állatok a lakásban található legyek 98,5 százalékát teszik ki, mennyiségük a lakástól távolodva arányosan csökken. A közhiedelemmel ellentétben nem kimondottan székletben tenyésznek, erre csak akkor fanyalodnak rá, ha más eleséghez nem jutnak. Az egyéb fajokhoz képest, mint például az istállólégy vagy a húslégy, aránylag kis számban fertőzöttek, bizonyos körülmények között azonban ez is elég betegség terjesztéséhez. A kedvezőtlen higiénés körülmények között, illetve olyan helyeken, ahol nagy mennyiségben van jelen valamely kórokozó, fontos a védekezés. Így például kórházakban vagy betegek körül, hajléktalanok között vagy például rendezetlen körülmények között élő szomszédok mellett nagyobb figyelmet kell fordítani a házi legyek távoltartására is.

A közegészségügyi rendszerekben mindenhol ügyelnek (vagy ügyelniük kellene) ezekre az apró betolakodókra, hiszen megfelelő védekezés hiányában rendkívül gyorsan szaporodnak: egy nőstény egy hónapig tartó élete alatt hat-nyolcszáz petét rakhat. A légy elsősorban a pépes és folyékony táplálékot szereti, a szilárd élelmet először a nyálával oldja fel, majd miután elfogyasztotta, még egyszer „felböfögi”. A táplálkozási rítus során az állat testében lévő kórokozók könnyen a környezetbe juthatnak, nem is beszélve a napi átlag harmincszori ürítésről, ami tovább növeli a fertőzés kockázatát.

Lehetséges fertőzések

És hogy milyen betegségeket is terjeszthet a házi légy? Elsősorban gyomor- és bélbetegségekre kell gondolnunk, kutatások szerint például a gyomorfekély kialakulásában fontos szerepet játszó baktérium terjesztésében is szerepet játszhat. Inkább a magatehetetlen emberek, elhanyagolt csecsemők lehetnek érintettek a légylárva-betegségben, amikor is – vigyázat, csak erős idegzetűek képzeljék el – a sebbe vagy a nyálkahártya szélére rakott petékből fejlődő lárvák befúrják magukat a bőr alá.

Akik állatokat tartanak, persze még komolyabb veszélyekre számíthatnak. Többek között a szivacsos agyvelőgyulladás vagy a különböző bélférgek terjesztéséért lehet felelős a házi légy mellett több egyéb faj is, így a jószág körül is fontos a kis rovarok távoltartása, irtása.

Mindez persze eléggé riasztó lehet, ám a tapasztalatok szerint a legalapvetőbb higiénés feltételek betartásával a minimálisra csökkenthető a házi legyek fertőzésveszélye. Az Országos Epidemiológiai Központ munkatársa szerint legalábbis az utóbbi időben nem észleltek nagyszámú vagy járványszerű megbetegedést, melyet ez a légyfaj okozott volna, a kisebb számú fertőzések is inkább a hajléktalanokat érintették.

Hogyan tartsd távol?

A házi légy a bomló szerves anyag szagára érzékeny, ezért elsősorban a szemetest vagy komposztálót kell lefedni, illetve az édességeket, gyümölcsöket, gyümölcslevet, tejet eltávolítani a rovarok számára könnyen „kiszagolható” és elérhető helyekről. Mindez persze még kevés, de a szúnyoghálótól kezdve az alattomos légyirtó eszközökig ma már számtalan olyan módszer létezik, amivel távol tarthatod a hívatlan betolakodókat. Kertes házakban a legyek számára riasztó lehet a ricinus vagy a bazsalikom, de egyesek szerint a csalánosok körül is ritkábban fordulnak elő ezek az állatok. Amennyiben kedveled az illatát, akár városi lakásban is használhatsz ricinus- vagy babérolajat, kis tálkába kiöntve.
Ezek a szerek és növények nem irtják, csak távol tartják a betolakodó rovarokat, ez azonban sokszor nem elég. Ami a légyölő szereket illeti, házi találmányokból és boltban kapható szerekből is bőséges a kínálat. A legkézenfekvőbb és legolcsóbb megoldás a cukros vagy cukros-ecetes víz, amely a tálkához csalogatja a legyeket, hogy aztán a vízbe vesszenek. Ennek továbbfejlesztett változataként egy PET-palackot háromnegyed magasságban elvághatsz, hogy aztán a felső részét megfordítva beletedd a palack aljába. Miután ecetes-cukros vizet öntöttél a szerkezetbe, már csak várnod kell, hogy a legyek belerepüljenek, kifelé ugyanis már nem találnak utat maguknak.

A bolti eszközök közül a ragasztós légyfogók a legkelendőbbek, ezek mindenféle formában és kivitelben kaphatók, már néhány száz forintos áron is. Rendkívül elterjedtek a feromonos eszközök, akár ragasztós, akár sprays vagy tubusos kivitelben. A feromon ilyenkor csak az eszközhöz csalogatja a rovart, hogy aztán ragasztóval vagy egyéb csapdázó módszerrel vonja ki a légtérből.

Meglehetősen népszerűek az elektromos riasztók, melyek utántölthető folyadékkal vagy lapocskával vannak felszerelve. Ezek a hálózati áramról üzemeltetve párologtatják a rovarok számára taszító vegyületet.
Gyors és pusztító hatásúak a különböző aeroszolok, melyekkel viszont óvatosan kell bánni, főleg azokban a lakásokban, ahol kisgyermek vagy háziállat van. Fontos még, hogy csak zárt térben lehet eredményesen alkalmazni őket.

Persze a rengeteg eszköz és módszer mellett még mindig versenyképes az összetekert újság és a légycsapó, ami kevésbé hatékony ugyan, de a légtér megtisztítását némi reflexjátékkal ötvözi.


A rovarcsípés tünetei és kezelése
A jó idő közeledtével, amikor egyre többet tartózkodunk a szabadban, nem árt tisztában lennünk egy látszólag ártalmatlan, ám gyakori veszéllyel.  tovább Tovább
Alulról támadó ellenség! Tippek...
Bár a vakond hasznos állat, mégis minden kertbarát egyik első számú ellensége. Szabadulj meg tőle humánusan!  tovább Tovább


megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

betegség kert Tena Lady – kérj ingyenes termékmintát! (x) Játssz velünk és nyerj wellness hétvégét! (x) állat megelőzés Könnyű, megbízható útitárs! Mi az? (x) Lehet élni fájdalom nélkül! (x) otthon Szabadtéri Játékok Szegeden! (x) Alvászavar? Tudj meg róla többet! (x)



Csak röviden
Tovább
 
Kiemelt témáink
Alzheimer-kór
Alvászavar
Depresszió
Fájdalom nélkül
Inkontinencia
Mentális frissesség
Mióma


hirdetés

hirdetés


hirdetés

hirdetés