Az úri vendégek célba lőttek a foglyokra
A 2007-ben megjelent, nagy visszhangot vert könyv 16 éves kutatómunka eredménye. Szerzője szerint a Thyssen-Bornemissza (bankár) család baráti viszonyt ápolt Goebbels-szel, a náci Németország hírhedt propagandaminiszterével. Intézték a banki ügyeit, valamint gyáraikban kényszermunkásokat alkalmaztak.
A kötet egyik legsúlyosabb állítása szerint a Batthányi-családba beházasodott Thyssen-Bornemissza Margitnak része volt az 1945-ös rohonci mészárlásban, amelynek során körülbelül 200 magyar zsidót mészároltak le.A könyv szerint az asszonynak két náci vezető is a szeretője volt, velük és más vendégeivel mulatozott férje rohonci kastélyában, amikor az elcsigázott foglyokból álló "halálmenet" a településre érkezett. A vendégek állítólag azzal szórakoztak, hogy célba lőttek a foglyokra, néhányuk életét meghagyták, hogy sírt ássanak a halottaknak, majd másnap velük is végeztek. A tömegsírt a mai napig nem találták meg, csak sejtések vannak, hogy hol lehet.
"Eleinte semmit sem tudtam a rohonci mészárlásról, csak nagyon izgalmasnak találtam ezt a magát magyarnak valló, valójában osztrák családot" - idézte fel az író. "Többször is találkoztam Margit öccsével, Heinivel, aki sokat mesélt a családról, a nácikhoz kötődő kapcsolataikról is beszámolt, de nővérét, illetve a rohonci mészárlást sohasem említette."
"Mikor kutatásaim során hallottam a szörnyű esetről, kérdőre vontam Heinit, aki állította, hogy semmiről sem tud, illetve, hogy nincs értelme Rohoncra utaznom, mivel ott semmit sem találnék, az oroszok mindent leromboltak. Ehhez képest, mikor egy európai utam során mégis ellátogattam a településre, kiderült, hogy a mészárlás a mai napig él az emberek emlékezetében, és bár nem szívesen beszélnek róla, egyértelmű, hogy a dolog megtörtént és a mai napig kihat az ott élőkre" - tette hozzá.
Bár már több kutatást is indítottak az osztrák hatóságok, a tömegsírt a mai napig nem találták meg. Ennek Kovács Éva szociológus szerint az lehet az oka, hogy a szemtanúk mélyen hallgatnak, illetve hallgattak. "Ez nem egyedülálló jelenség, Ausztriában, csakúgy, mint Magyarországon számos település található, ahol hasonló borzalmak történtek, de emlékezni nem akar ezekre senki sem" - hangsúlyozta.
Kovács Éva felidézte, hogy a rohonci mészárlás után két nappal szabadult fel a falu, és az orosz katonák feltárták a tömegsírt. 1946-ban több, a gyilkosságokban való részvétellel gyanúsítható személyt perbe fogtak, ám az osztrákok "orosz propagandának" minősítették az eljárást, időközben több bizonyíték is eltűnt, illetve meggyilkolták a két koronatanút, így végül senkit sem ítéltek el.
A 80-as években kezdtek újra foglalkozni az üggyel, ekkor indítottak több expedíciót a tömegsír feltárására, ám a potenciális szemtanúk elzárkóztak az ügytől. Az 1965-ben meghirdetett általános amnesztia pedig amúgy is okafogyottá tette a komolyabb vizsgálatot - mondta el a szociológus, aki már többször járt Rohoncon és tanulmány is írt az ott történtekről.
"A hallgatás jellemző az ilyen és ehhez hasonló esetekre" - jegyezte meg Márton László író, hozzátéve, hogy "az emlékezet meghasadt: van, ami köztudott, és van, amire senki sem akar emlékezni".
David Litchfield elmondta, hogy rendkívül nehezen talált olyan kiadót, amely hajlandó volt foglalkozni a köztiszteletben álló família ügyes-bajos dolgait feltáró könyvvel. A könyvre - megjelenése óta - nem reagált a család.
A regényből a Nobel-díjas Elfriede Jelinek írt színdarabot, amelyet 2008 óta játszanak a német színházak.
