Az életről – a halál árnyékában
Hamisítatlan amerikai történet Randy Pausch: Az utolsó tanítás című könyve. Már maga a könyv születésének apropója is az. Amerikai specialitás, hogy az egyetemeken időről-időre felkérnek professzorokat, tartsanak szellemi végrendeletként, tapasztalataik, világlátásuk összefoglalásaként egy Utolsó Előadást. Randy Pausch-sal azonban, a Carnegie Mellon Egyetem 46 éves informatikus professzorával felkérésekor, mint azt könyvének bevezetőjében írja, „tervezési probléma” merült föl. „Noha többnyire remek formában vagyok, tíz daganat növekszik a májamban, és csak néhány hónap maradt hátra az életemből. Három kisgyerek édesapja vagyok, és álmaim asszonyát vettem feleségül. Noha könnyedén sajnálhatnám magam, az sem rajtuk, sem rajtam nem segítene.”
Felkészülni az előadásra: célt ad. „A sebzett oroszlán is felbőg még.” Mondja a feleségének. Elhatározza, hogy előadását az álmainak szenteli. Az álmai megvalósításának. Valójában az életéről beszélt, az élete legfontosabb mozzanatairól, azzal a szándékkal, hogy az őt jelen időben hallgatókon kívül, a halála utáni jövőben a gyerekeinek is legyen róla maradandó élményük.
Az előadás kezdetekor, hogy ne sajnálják, hogy bebizonyítsa, „remek formában” van, fekvőtámaszokat végez. (Képzeljünk el hasonló jelenetet egy magyar egyetemen!)
Azt, hogy utolsó hónapjait nem fájdalmaktól letaglózva, nem az életét mindenáron meghosszabbítani törekvés jegyében éli le, olyan támogató kezelésnek köszönheti, amely csökkenti a fájdalmakat, és erősíti az aktivitását.
Ahogyan elhatározta, a gyerekkori álmairól beszélt. Magukról az álmokról, amelyek fontosak, mert azok motiválják az embert. Randy Pauscht hagyták álmodni-álmodozni a szülei. Az otthonról hozott normák egy többé-kevésbé puritán, nem kifejezetten értelmiségi, de nagyon józanul és értelmesen gondolkodó emberpár életreszóló adományának bizonyultak. Randy szerint kétféle család van: „Akiknél kell szótár a vacsorához. És akiknél nem.” Ők az első csoportba tartoztak. A nővérének és neki kérdéseik voltak, és ezekre meg kellett keresniük a választ. Szótárban, lexikonban. Könyvekben.
Az 1961-ben született Randy Pausch nem a fogyasztói társadalom gyermeke, és nem is annak a szabályai szerint élt. A könyvben - amelyet az előadása és a hozzáfűzött kiegészítések alapján Jeffrey Zaslow, a Wall Street Journal tárcaírója öntött formába - az a fajta racionális, céltudatos, ám a mások iránt engedékeny gondolkodásmód jelenik meg, ami számunkra megvilágítja az amerikai szellemiséget, érthetővé teszi ennek az óriási országnak a tudományban és technikában elért sikereit. Az alapkiképzést Randy Pausch gyerekkorában kapta, amikor az apja elvonszolta őt egy futballigához. Az edzője, egy százkilencven centi magas, nagydarab fickó alaposan meghajtotta a vékony, alacsony termetű kisfiút. Egy ilyen alkalommal jegyezte meg a segédedző: „Ez jó dolog… Amikor elcseszed, és már senki sem szól neked, az azt jelenti, hogy már lemondtak rólad.”
Néhány sokatmondó fejezetcím: „Álmodjunk nagyot!” „Az őszinteség fontosabb, mint a divat” „Ne panaszkodjunk, hanem dolgozzunk keményebben!” „A betegséget kell kezelni, nem a tüneteket!” „Mindenkiben keressük a legjobbat!” „A tetteket figyeljük, ne a szavakat!”
Randy Pausch gondolatai nem egy olyan emberé, aki a haldoklásával van elfoglalva, hanem olyan valakié, aki tisztában van azzal, hogy az élete rövidre szabott, ezért a rendelkezésére álló különösen értékes időt arra használja föl, hogy összefoglalja és felmutassa a saját, és valójában valamennyiünk életének értékeit.
Randy Pausch 2008. július 25-én halt meg. Könyve világosságával, józan értékrendjével, érzelmeket ébresztő, de nem érzelgős stílusával, ebben a mai, kevéssé átlátható, meglehetősen rideg világban –világszerte óriási érdeklődést, és írója iránt őszinte rokonszenvet keltett.
Randy Pausch: Az utolsó tanítás
Jeffrey Zaslow közreműködésével
Fordította: Szécsi Noémi
Jaffa Kiadó Budapest, 2008.
197 oldal, 2940 Ft
Így (is) éltünk Pannóniában
Milyen egy rossz anya?
A gyári alapbeállítás: Nő
Olvasni veszélyes?
