Mitől marad szép Pataki Ági?
hirdetés
Ronda, esős, őszi nap volt. Kedvetlenül slattyogtunk mi, világfájdalmas kamaszok a Váci úton, a hatvanas évek szürkeségében, amikor egy tűzfalról bájos nő mosolygott ránk. Álltunk a látvány igézetében, és ragyogó tavasszá vált az ősz.
Pataki Ágit ma egy bevásárlóközpont szökőkútjánál várom. A távolban feltűnik egy energikus, fekete ruhás, fekete baseball-sapkás hölgy. Kicsit lihegve magyarázza, hogy röstelli a késést, de én oda sem figyelek, annyira megejt… nem mindennapi ruházata.
– Tornaruha... – mosolyog. – Órán voltam itt a környéken, aztán elkezdtünk táncolni a lányokkal, és közben eszembe jutott, hogy vársz rám. Felkaptam magamra egy baseball-sapkát, mert izzadt volt a hajam, egy pulóvert, aztán spuri.
– Tele vagy energiával, látom!
– A sportnak köszönhetem! Érdekes, hogy soha nem éltem vele fiatal koromban.
A mozgás életformává vált
– Ha te lemész egy edzőterembe, nyilván mindenki azt figyeli, hogy néz ki Pataki Ági közelről, mekkora a feneke, hogy bírja a munkát.
– Nem érdekel, mert én mindent magamhoz viszonyítok. Nem baj, ha kövérebb vagyok, ha soványabb, a lényeg, hogy megtettem-e mindent azért, hogy jól érezzem magam. Ez nemcsak esztétikai kérdés, hanem egészségügyi, meg életstílus kérdése is. Arról van szó, hogy minél tovább szeretnék aktív maradni az élet minden területén, és ehhez egy eszköz, hogy az ember kordában és rendben tartsa magát fizikálisan is. Ha visszanézek a tizenöt-húsz évvel ezelőtti énemre, most jobban érzem magam, mint akkor. Ez csak azért érdekes, mert az ember általában a korral le szokott ereszteni. De ez tőlünk is függ. Így van a ráncokkal is. Ha az embernek jó kedve van, meg tele van energiával, akkor azok is kitelnek. Persze nem valóságosan, de ha valaki él és van életkedve, amit kisugároz, akkor nem azt figyeled rajta, hogy milyen mélyek a ráncai.
– Volt neked egy pillanat, vagy egy helyzet, amelyben eldöntötted, hogy nem nyugszol bele az öregedés megállíthatatlanságába, hanem teszel ellene?
– Nem. Az aktivitásom valószínűleg onnan eredeztethető, hogy későn lett gyerekem, negyvenévesen. Egy gyereknek ugyanolyan életformát kell nyújtani, mintha huszonéves koromban szültem volna. Neki ahhoz semmi köze, hogy hány éves az anyja, neki alanyi jogon az elérhető legjobbat kell kapnia! És ez aztán egy életritmussá, életformává vált. Ma már nem tudnám megmondani, mire hajtok, miért kelek fel reggel, miért megyek ki az erdőbe futni. Többek között azért, mert megszoktam. És tényleg jólesik. De egyáltalán nem úgy kezdődött, hogy jólesett.
A könnyedség látszat
– Mindig rettenetesen kemény csaj voltál. A nőiesség mögött téged mindig is iszonytató energia, akarat, eltökéltség mozgatott!
– Inkább azt mondanám, hogy dolgos és munkabíró voltam. Ma már nem dolgozom úgy, ahogyan régen. De azt a gondolkodást hoztam otthonról, hogy az embernek a saját lábán kell megállnia. Régen az volt a munkám, hogy építsem a karrieremet napi 24 órában, bármilyen lehetőségre várva készenlétben legyek. Ma az a dolgom, hogy biztosítsam magamnak az aktív életet, hogy jól érezze magát a családom, hogy jól érezzük magunkat. A feladat változott, de ugyanúgy mindenért dolgozni kell.
– Te voltál a Nő, az eszmény, a szex-ideál, a királynő. Versengtek érted mindenféle befolyásos hódolók. Neked adódhatott volna egy könnyebb, lazább élet.
– A királynőknek eleinte valóban könnyebb – több választásuk van. De ha fiatal koromban csak várom, hogy jöjjön a királyfi a fehér lovon, akkor ma nem tartanék itt. A királyfik egyébként is odébb szoktak állni. A királynőket új, hamvasabb királynőkre cserélik, vagy a nem nekik való, rájuk erőltetett életben tönkre tudnak menni. Én fiatalon a magam útjára léptem, és azóta is azt taposom.
– Más örül, ha megtalálja, miben lehet sikeres, és aztán körömszakadtáig ragaszkodik hozzá. Te viszont átléptél egy távoli területre. Topmodellből üzletasszony lettél, majd filmproducer.
– A könnyedség látszat. Ha vált az ember, az nem jelenti azt, hogy rögtön a helyén is van. Azt tanulni kell, akárcsak a korábbit, elölről, sziszifuszi munkával. Én nem lennék producer a családi, szakmai háttér nélkül. Így kiegészítjük egymást Gáborral, a férjemmel. Vagy amikor a modellségből váltottam, és üzleteket nyitottam, ahhoz kellett az alapos szakmai tudás, hogy azt olyan színvonalon csináljam, amely nekem megfelel. De én azt a színvonalat nem tudtam produkálni. Társultam egy barátnőmmel, aki viszont szakmailag tudta, amit ahhoz tudni kellett. Én látszódtam ezekben a történetekben, de mindig állt mellettem valaki, akinek a szakmaiságára támaszkodhattam, akitől sok mindent elleshettem.
– Ők miért társultak veled? Mert tudták, hogy bele fogsz jönni, vagy az arcod, neved, nimbuszod jól jött?
– Szerintem, akik mellém álltak, vagy akik mellé álltam, azok látták bennem a képességet, meg főként az akaratot. Soha nem díszpintynek csapódtam oda valamihez. Kizárólag úgy társulok, ha én is aktív részese lehetek annak, amihez a nevemet adom. Sokan kerestek meg azzal, hogy nyissunk modelliskolát vagy ügynökséget, amihez a nevem nagyon jól jött volna, és valószínűleg üzletileg be is jött volna. De kedvem és energiám ehhez nem volt.
 |
Pozitív életszemlélet
– Valamikor elég volt megjelenned, és az ujjad köré csavartál mindenkit. Ma önmagában az, hogy megjelensz valahol, nem biztos, hogy ugyanezt a hatást váltja ki…
– Sőt, biztos, hogy nem ugyanazt… De zökkenőmentesen történt az átmenet. Mert harmincéves kortól gyakorlatilag már mindig vannak szebbek, fiatalabbak, és elkezdesz kifele menni a „szépség, fiatalság” című történetből. Voltam már padlón, voltam már depressziós, de csakis az érzelmi kiszolgáltatottság miatt, és nem a fiatalság elvesztése, az öregedés okán. Nekem egy pillanatra sem okozott ez törést az életemben. Nem azért, mert hülye vagyok, és nem veszem észre, hogy ez az előny folyamatosan vész el az életben. Nekem húszéves koromban sem volt olyan fontos, hogy hódítsak. Csak, hogy azt meghódítsam, akire szükségem van. És azt ma is meg tudom hódítani.
– Nagyon tiszteletreméltó az erőfeszítés, amit teszel azért, hogy szép maradj. Ugyanakkor tudod, hogy előbb-utóbb így is eljön a pillanat, amikor majd ráncos leszel, hajlott hátú, plöttyedt lesz a karod...
– Nem. Az ember folyamatosan öregedik, és mindig más-más stádiumba lép. Egy ideje megteszek mindent annak érdekében, hogy magamhoz képest ezt kordában tartsam. De ez nem jelenti azt, hogy ettől szenvedek. Mivel tudom, hogy kihozom a maximumot magamból, elégedett vagyok. Függetlenül attól, hogy hány ráncom van, és hány felesleges kiló van rajtam.
– Nyilván téged is érnek napi kudarcok, bosszúságok, keservek. Esik az eső, átkiabál egy autós, problémája van a gyereknek. Hogyan lépsz túl ezeken?
– Kaptam egy olyan társat, akinek hihetetlenül pozitív az életszemlélete. Ő sem gondolja, én sem gondolom, hogy nincsenek elkerülhetetlen dolgok. De hozzáállás kérdése, hogy egy problémát hogyan oldunk meg. Igyekszem úgy élni, hogy nem temetek el mindent megoldatlanul, de nem is bánkódom mindenen. Túllépni a túlléphető dolgokon. Ha rettenetesen összeveszek a családommal, üvöltözünk egymással, soha nem visszük át másnapra. Pillanatnyilag mindig érzem, hogy baj van, de azt is, hogy nincs nagy baj. A gyerek mindent megtanul tőlünk, a rosszat is, mert üvöltözni is üvöltözik, ahogy mi. A munkában ugyanez van. Érnek kudarcok, de nem hagyom, hogy örvénybe ragadjanak. Semmi sem örökérvényű, egyetlen dolgot kivéve: a gyerek. Ő az, akit feltétel nélkül elfogadok, aki kitölti a gondolataimat, az érzelmeimet.
– Egyszer azt mondtad, hogy egy nőnek negyven körül el kell döntenie, hogy vagy szép arca lesz, vagy szép alakja. A szép archoz fel kell engedni néhány kilót, és ez máshol fog meglátszani, a jó alakhoz koplalni kell, és ez előbb-utóbb kiül az arcon.
– Akkor úgy gondoltam, hogy ez nagyon fontos kérdés. Most, hogy idősebb vagyok, hozzátenném: egyre több dologról kell lemondani, és fontos, hogy könnyedén tudjunk lemondani.
– Neked ez megy?
– Nem. Mindenért megszenvedek, de nem ragaszkodom semmihez irreálisan, el tudom ereszteni egy ponton.
– Hiszel abban, hogy ha bizonyos képességek az idő múltával megkopnak, jönnek helyettük mások, amiktől teljesebb lehet az életünk? Vagy ez egy lepusztulási folyamat?
– Nem gondolom, hogy az öregedés lepusztulási folyamat. Az elmúlt dolgok helyett jönnek más típusúak, amelyek ugyanúgy kitöltik az életet. Ha az ember fiatal, a gyerekében talál örömöt, majd amikor már nincs olyan szoros viszonya vele, akkor jön majd az unoka. Nem tudom, mert nem estem át még minden fázison. Nem készülök még a temetőbe. Bátran mondhatom, hogy a mai koromban megtalálom a helyemet, és megtalálom azokat a dolgokat, amiktől boldog vagyok. Vannak emlékeim, de nem tekintek azokra úgy, mintha azok jelentették volna a boldogságot a mai helyzetemhez képest. Ha úgy tetszik, élek a mának.
A kor nem számít! Beszélgetés Sütő...
Ő hogy csinálja? Bencze Ilona...
