Két összeillő ember
hirdetés
Rózsaszín a fenti kép, megpróbáltuk megnézni, mi van mögötte. Jelentjük: a rózsaszín ott is folytatódik – még ha egy fokkal hétköznapibb árnyalatban is.
„Mindegy mit énekelek, a Gyurijukat szeretik”
Korda György
Zötykölődő autóbuszon ülünk, máltai sziklák között kanyarogva. Korda György itt szórakoztatott egy nagy csapat fiatalt három napon át. Hogy mivel is? Önmagával. Mert a jelenség már rég nem csak az éneklésről szól. Van benne kártya, humor, stílus, és főként az a bizonyos összetéveszthetetlen, folytonos mosolyban feloldódó hangszín.
- Nem zavarja, hogy a közönség magánemberként az ismerősének tartja, hogy mindenki haverkodni próbál önnel?
- Csak az zavar, ha Gyuszikámnak szólítanak, és még jól hátba is vernek. De amúgy nem kell, hogy bárki távolságot tartson. Az élet ajándéka, hogy ez a réteg, a fiatalok is befogadtak. Hogy tudok nekik élményt nyújtani, és ezt meg kell becsülni.
- Minden korosztálynak más és más műsort ad?
- Nem. Ugyanazt énekelem, legfeljebb a fiataloknál több a pörgősebb szám, de azért kell összebújós is.
- Nem unja, hogy mindig ugyanazt a néhány számot kérik?
- Nem, amit el kell játszani, azt el kell. Azért bombázom őket újabbakkal is, a Reptér című dalt például harminc éve nem énekeltem.
- Pedig azt Máté Péter kifejezetten önnek írta.
- Kaptam tőle többet is, csak azok nem lettek ismertek. De ez! Szinte funky alapokkal szól, alig kellett újrahangszerelni. Máté Péter megelőzte a korát.
- Ön viszont lépést tart vele. Legalábbis úgy tűnik, újabb és újabb tartalékokat varázsol elő a cilinderből. Előbb a póker, aztán a műsorvezetés...
- Nem tudom miért hatvan év felett törtek elő belőlem ezek. Talán most lettem az a kiforrott egyéniség, aki bármihez nyúl, az sikeres lesz. Egy barátom mondta is, hogy eljön még az az idő, hogy gyűjteni fogja a Korda-festményeket. Azt azért nem hiszem, rajzból sose voltam jó. Ez a médiaszereplés viszont tetszik. Nem mintha annak a másik Kordának ne lett volna rajongó tábora, de azt nem lehet tagadni, hogy a fiatalokhoz az énekléssel nem tudtam közel kerülni. Most viszont a mondataim szállóigék lettek, és boldog vagyok ettől. Még akkor is, ha a fiatal műsorvezetőtársaim, Harsányi Levente és Para-Kovács Imre azzal ugratnak, hogy olyan lassú vagyok, mint a Google.
- Mennyire otthonos terep önnek a számítógép?
- A százezer hibám közül az egyik, hogy nem haladok a technikával. Az igazság az, hogy lusta vagyok foglalkozni vele. Még egy telefonos üzenetet sem tudok elolvasni, a szerelmes sms-eimet is a feleségem olvassa fel nekem. Nem is vezetek, idegesít a forgalom, szóval Klárika lassan mindenütt átveszi az uralmat, és ez néha kissé idegesít is (nevet).
- A közönség soha nem idegesítette? Fárasztó lehet ennyi éve mindenkinek megfelelni.
- Á, sok minden mást is csinálok. Van már pókerklubom, felügyelem a szállodámat, házakat építek... lehet hogy ez így már kicsit sok is. Van, hogy fáradtnak érzem magam, de hogy sok lenne a közönségből, azt soha nem éreztem. Őszintén mondom.
- A pókerben mi a különleges? Miért ez lett a szenvedélye?
- Ez az a kártyajáték, ami világszerte közkedvelt lett, mert tévén keresztül is élvezhető. Tévhit, hogy szerencsejáték. Ez agymunka. Bár a szerencse szerepét nem lehet tagadni, ahogy az életben sem.
- Ön nyertes típus?
- Az vagyok. Határozott az önbizalmam, és a szerencse egész életemben, a pályán és a magánéletben is elkísért. Hiszek benne, hogy nem pártol el tőlem, és meg is teszek érte mindent.
- Sokat változott az évek során? Más ember ma, mint harminc, negyven vagy ötvenévesen?
- Van, ami változott, de azért akik engem szeretnek, azok díjazzák az állandóságot, ami megmutatkozik a személyiségemben, a stílusomban, azzal, ahogyan Klárikával élek. Mindegy mit énekelek, a Gyurijukat szeretik, a magukénak tekintenek, és valóban az övék vagyok. A fiatalok a gyerekeim, az idősebbek a testvéreim, és ezt megérzik.
- Azért bizonyára akadtak nehézségek is.
- Rengeteg stílust kellett túlélni, és nem volt szabad megváltozni, beállni a sorba az új divatokkal. Inkább vállaltam, hogy bizonyos embereknek nem tetszik, amit csinálok.
- Amit például a televízióban csinál, az nagy népszerűségnek örvend. Nem gyanús ez az osztatlan siker?
- Többen mondták, hogy azért nem vagyok jó médiaszemélyiség, mert nem vagyok megosztó. Sosem akartam az lenni, akkor inkább ne legyek jó tévés.
- Mindig közösen hozzák a döntéseket a feleségével?
- Igen. Huszonhét éve ráléptünk egy útra, és vállaltuk, hogy közösen járjuk végig. A „Csináljuk a fesztivált” című műsor Klárika nélkül csak egy kirándulás volt.
- Azért valami csak van, amiben nem társak.
- Tudja mit? Talán a póker az egyetlen. Az mégiscsak inkább férfidolog.
„A nők törődjenek bele abba, hogy nők”
Balázs Klári
Egy nő a háttérben. Vagy az előtérben? Lehetetlen eldönteni. Ha kell, az urát odaadóan figyelő, csendes hátország, ha kell, vagány csaj, vagy épp ragyogó díva tökéletes sminkben. A legfontosabb talán, hogy mindig tudja, mikor melyik oldalára van épp szükség. Mármint a másik ember számára. De vajon ő jól érzi magát mindeközben?
- Nem érzi úgy, hogy háttérbe szorul a férje mellett?
- Hogyan is érezném, hiszen mi már egyek vagyunk, minden mozdulatában ott vagyok. Ugyanakkor egy házasság irányítása a nő kezében van, a családon belül egy nőn mindig nagyobb teher van.
- A párja kedvéért még egy kártyajátékot is képes volt megtanulni, és ma már a férjééhez hasonló szenvedéllyel előadni. Bele tudna vágni Korda olyan extrém dologba, amelyben nem követné őt?
- Nem hiszem. A kedvéért a póker valóban komoly szerelem lett. De bármit csinálna, az biztosan érdekelne, egyszerűen mert nem egy unalmas ember. Összetett személyiség, mindig fedezek fel benne újdonságot.
- Az utóbbi évtizedben például mit?
- Alapvetően mindig is hirtelen természetű ember volt, de mostanában higgadtabb lett. Én meg bölcsebb. Ma már tudom, hogy ha épp robbanékony, akkor hagyni kell. El kell fogadni azokat a dolgokat is, amik az idősödéssel jönnek, hiszen ebben épp az a szép, hogy egy pár együtt öregszik bele az életbe. Biztos nekem is jönnek új szokásaim, és nem lehet mindig könnyű velem, de azért az alkalmazkodóképességem nekem jobb kettőnk közül.
- Mi az, amit ön változtatott meg őbenne?
- Talán apróságok, de ha az ember társul valakihez, el kell fogadni őt olyannak, amilyen. Nem lehet kiforgatni magából, mert akkor az azt jelenti, hogy nem őt kerestük.
- Mit gondol az egyenjogúságról?
- A nők törődjenek bele abba, hogy nők. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell alázkodni, de kölcsönösen tisztelni kell egymást. Egy nő sokszor sok mindent jobban megold, mint egy férfi, de azért maradjon nő.
- Az idő múlásával is?
- Persze. Én nem mennék vissza, és nem csinálnék semmit másként. Most jó korszakomat élem, a gyerekkorom nem sikerült olyan jól. Most az égvilágon mindenünk megvan, volt és lesz. Csak egészség legyen, mert ha valami betegség jön, attól mindig megijedünk.
- Mit tesznek ellene?
- Próbálunk nyugodt pillanatokat teremteni. Van otthon infraszauna, meg mágneses ágy, ami karbantartja a csontokat, ízületeket, belső szerveket. De szeretjük a filmeket, zenét, az állatokat. Ha ráérnék, csinálnék egy kis konyhakertet, szeretek főzni. Gyurinak a kelkáposzta fasírttal a kedvence, de olykor sütök kenyeret is.
- Tudna egyedül élni?
- Semmiképpen. Én az életemet már csak vele tudom elképzelni. Ha valami rossz történne, biztos hogy egyedül maradnék utána is.
- Nem zavarja, hogy boldog-boldogtalan becézi?
- Nem. Én nem vagyok Klára, se művésznő. Fárasztó is lenne mindig sminkben járkálni, szerepet játszani, megközelíthetetlennek lenni. Sok tehetségtelen kezdőt is leművésznőznek. Az igazság az, hogy művésznő bárki lehet, de Klárika, az csak én egyedül.
