Az év legkülönlegesebb koncertje
hirdetés
A Benkó Dixieland Band 52 éve töretlen sikerrel játszik a világ minden táján. A fél évszázad eredményei mögött azonban állandó küzdelem áll: hagyományos értékei megtartása mellett a zenekar hogyan fejlődhet tovább, miként maradhat érdekes? Benkó Sándor nemcsak a meglévő rajongókat szeretné megőrizni, hanem bízik abban, hogy a fiatalok érdeklődését is felkeltik különlegesnek ígérkező májusi produkciójukkal.
- Nemrég, egy sajtótájékoztatón arról mesélt, hogy a Benkó Dixieland sokáig a zenéjéhez fiatalította a közönséget, most viszont inkább a zenéjéhez öregíti a fiatalokat.
- Amikor 1957-ben zenélni kezdtünk, hosszú-hosszú évekig az egyetemeken, főiskolákon, középiskolákban léptünk fel, hiszen egy kezdő zenekarnak mindig a fiatalság a profilja. Mivel szinte mindenütt játszottunk, az egyik legnépszerűbb bandának számítottunk, és az teljesen természetes, hogy a velünk egyidősek a mai napig kedvelnek bennünket. Ez a társaság azonban már hozzánk hasonlóan 60 fölött jár. Ezért állandóan azon filozofálunk, hogyan lehetne muzsikánkat megszerettetni a fiatalabb generációval.
A hetvenes–nyolcvanas években az általános és a középiskolákban évente ötvenezer gyereknek tartottunk dzsesszórákat. Ez akkoriban megoldotta az utánpótlást: a mai 40 évesekig mindenki tudja, mi az a Benkó Dixieland, mi az a dzsessz. Hasonlóan eredményes volt a Dzsessz születésétől napjainkig című tévésorozat, amely Winton Marsalis dzsessztörténeti sorozata óta a legjelentősebb feldolgozásnak számít.
A fiatalabbak közül sokan azonban már csak plakátról vagy a Ki mit tud? zsűrijéből ismernek, az érdeklődés a dzsesszműfajok iránt erősen lecsökkent. Míg a dzsessz, a swing, a dixieland az ötvenes évekig az egész világon a leghallgatottabb zene volt, ma számtalan zenei stílus között oszlik meg a közönség, a modern dzsessz kevés embert vonz.
- A dzsessz közönsége világszerte szűkül, a Benkó Dixieland azonban még mindig képes hatalmas nézősereget megszólítani: a zenekar rajongói megtöltik a Zeneakadémia, a Kongresszusi Palota nézőterét, és várhatóan most, májusban a Papp László Sportarénát is.
- Bátran állíthatjuk, hogy koncertjeink műfajukon belül a legtöbb nézőt vonzzák a világon.
Szerencsénkre a fiatalok nagy többsége megérzi, ha igazán minőségi produkciót hall. Így azok többségének, akik először hallanak bennünket, tetszik a zenénk.
Egy biztos, muszáj mindig valami újat, valami különlegeset mutatni, hiszen egy 52 esztendős zenekar könnyen unalmassá válik. Ilyen újdonság volt dzsessztörténeti sorozatunk, jubileumi koncertjeink, vagy zenei műfajunk határainak kitágítása és együttműködésünk a társművészekkel.
Jelentős dolognak érzem, hogy a zenekarnak sikerült áttörnie a klasszikus zene és dzsessz között húzódó falat. Ferencsik János karnagy, aki egyébként nem igazán szerette a zenénket, felismerte, hogy a könnyű és klasszikus műfajokat elválasztó, ortodox európai gondolkodás nem tartható, és a Zeneakadémia klasszikus évadját záró négy koncertnapjából kettőt nekünk adott. Így hivatalosan tulajdonosai lettünk két napnak a klasszikus zene fellegvárában, s ez a mai napig tart.
- Most májusban milyen újdonságokra számíthat a közönség?
- Kipróbáljuk, hogyan szól a játékunk a 150 tagú Cantemus kórussal kibővítve, és az is kiderül, hogyan tetszik a muzsikánk, ha programunkat 16 kiváló szólista színesíti. Ráadásul a műsorunk 24 száma közül 15 ezen a koncerten szólal meg először, és több olyan sztárvendég tisztel meg bennünket, akikkel még sohasem léptünk fel együtt. Három, klasszikus pályán indult, de különböző művészeti ágban sikeres hegedűművész együttes játéka világszenzáció lesz: Szabadi Vilmos, Deseő Csaba, Mága Zoltán Mozart, a dzsessz, illetve a cross over világa után most a Benkó Dixieland vendégeként Charlie Parker szerzeményével tölti be majd be a teret. A magyar születésű, Amerikában sikeres vibrafonos, dobos Tommy Vig bravúros játéka, majd dobpárbaja Kovacsevics Gábor dobosunkkal várhatóan nagy élmény lesz. Európa egyik legjobb harmonikása, Orosz Zoltán, az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezettje, valamint Koós Réka először szerepel az együttesünkkel.
A májusi koncert igazi különlegessége azonban az, hogy a közönség táncolhat. Éppen ezért jól táncolható dallamokkal készülünk. Kíváncsian várom, hogy az ország megmozdul-e a hírre, hogy valahol jó zenére korlátlanul lehet táncolni. Érdekes kérdés, alkalmas-e Magyarország arra, hogy együtt visszahozzuk a táncolás örömét. Eljönnek-e az ötvenen túliak, szeretnének-e táncolni? Most meglátjuk.
- A Benkó Dixieland Band még mindig rendszeresen fellép Európában és a tengerentúlon. Milyen az amerikai közönség?
- Hatalmas a különbség. Amerika ráérő közönsége nyugdíjas. Óriási tömegekben jönnek fesztiválokra, lakókocsikkal vándorolnak. Magas a nyugdíjuk, és az életükben felhalmozott tőkét felélik. Amerikában nem divat a gyerekeket pénzelni az iskolák elvégzése után. Ahogy az utódok kirepülnek, a szülők egyre kisebb lakásba költöznek. A különbözetet pedig elköltik, hiszen azért gyűjtötték, hogy életük utolsó harmadában jól éljenek.
Egyszer egy sportarénában volt koncertünk. A közönség a lelátókon ült, körben pedig volt egy futópálya, amelyen a bennünket ünneplő hölgyek rózsaszín és halványkék tüllben, bóbitákkal a kezükben körbe-körbe görkoriztak, úgy 150-en. Frissen mozogtak, jöttek mentek: a banda már fente a fogát, hogy jönnek a csinos lányok. Csak a koncert végén, amikor lerohantak bennünket autógrammért, derült ki, hogy a legfiatalabb 65-70 éves volt. Mi negyven körül voltunk, ők haladtak a 80 felé.
Elképzelem édesanyámat, amint 80 évesen, rózsaszín tüllben görkorcsolyázik!
- Fehér zenészként a dzsessz hazájában hogyan tettek szert ekkora népszerűségre?
- Erre azt szoktam válaszolni, hogy a lelkem fekete. A zenekar sikerei valójában azon múltak, hogy mi nagyon lendületesen, ha nem is agresszívan, de odaütősen muzsikálunk, míg a műfajunk képviselőinek nagy része kényelmes, klubok szintjén muzsikálgató zenekar.
Pályafutásunk során 70 kiemelkedő dzsessz világsztárral dolgoztunk együtt, akik mindenhová elvitték a csak ránk jellemző stílus hírét, miközben nagyon sokat tanultunk tőlük. Hatalmas megtiszteltetés volt számunkra, amikor New Orleansban meghívtak bennünket, hogy játsszunk a Preservation Hallban, ahol hagyományosan csak fekete zenészek léptek fel.
Nagyon büszke vagyok, hogy egy magyar csapat ekkora sikereket ért el, csak a befektetett munkája révén. Azt hiszem, Európában az egyetlen művészformáció vagyunk, amelyet két amerikai elnök is kitüntető elismeréssel díjazott.
(Itt meghallgathatod Benkó Sándor játékát.)
 |
A Benkó Dixieland Band 1957-ben alakult. Már első lemezük aranylemez lett. Számos hazai fesztivált és versenyt nyertek, többtucatnyi kitüntetésben részesültek. Fellépéseiken olyan hírességekkel dolgoztak együtt, mint Milt Jackson, Freddie Hubbard, Al Grey, Buddy Tate, Joe Newman, Buddy Wachter, Henry Questa, Joe Muranyi, Eddy Davis, Cynthia Sayer, Herry Sweet Edison, Albert Nicolas, Wild Bill Davison, Chris Barber, Kenny Ball, Huub Janssen, Acker Bilk – és sokan mások.
Az 1960-as években kezdődött nemzetközi karrierjük, jártak turnézni az NDK-ban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelországban. A siker a hetvenes évektől Nyugaton folytatódott. 1971-ben megnyerték a Montreux-i Dzsesszfesztivált, 1972-ben pedig a Közönség Nagydíját kapták San Sebastianban. 1976-ban a londoni Music Week Stars of the Years kitüntetésben részesítette őket.
Az 1980-as években aratták amerikai sikereiket: 1982-ben megnyerték a kaliforniai Sacramentói Dzsesszfesztivál Nagydíját, és a Kaliforniai Parlament is kitüntette őket. 1983-ban elnyerték az Év Zenekara (International Jazz Band of the Year) címet Kaliforniában, majd Jerry Brown, és utóda, George Dukmenjian kaliforniai kormányzó is kitüntette a Benkó Dixieland Bandet.
1987-ben Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok elnöke részesítette az együttest kitüntető elismerésben, megköszönte az amerikai nép nevében, hogy a legmagasabb szinten képviselik a világban az amerikai dzsesszt.
1997-ben Göncz Árpád köztársasági elnök az együttes minden tagjának átadta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetést. 2001-ben a Benkó Dixieland Band Hungaroton életmű díjat kapott, 2002-ben pedig a The Hemingway Group a Wall of Fame tagjai közé választotta őket. 2004-ben részesültek a PRIMA művészeti díjban és a PRO URBE Miskolc elismerésben. Dr. Benkó Sándor előadó-művészi tevékenységét a Liszt- és Állami díj, majd a Pro Urbe Budapest és Pro Urbe Európa elismerések után 2006-ban Kossuth-díjjal jutalmazták.
A Benkó Dixieland Band 200-250 koncertet ad évente Magyarországon és külföldön. Több mint 75 nagylemezük jelent meg, körülbelül 140 órányi tévéshow-műsor készült velük. Riportjaikat, tévéműsoraikat a világban évente mintegy 600 millió néző kíséri figyelemmel. Gyakran indulnak turnéra Európába, az USA-ba és a távol keletre. (Forrás: Wikipédia)
Tagok
Benkó Sándor – klarinét, zenekarvezető
Nagy Iván – pozán, ének
Nagy Jenő – bendzsó
Szalóky Béla – trombita
Halmos Vilmos – zongora, ének
Kelemen Zsolt – bőgő
Kovacsevics Gábor – dob
Korábbi tagok
Vajda Sándor – bőgő (1965–1996)
Járay János – dobos (1963–2000)
Zoltán Béla – trombita (1963–2008)
A címfotót Bege Nóra készítette.
Rock-fenegyerekből zöld aktivista
Volt egyszer egy Omega
Benkóék Karácsonyi Miséje
