Kérdésed van? Itt felteheted!

A belső harmónia, az önbizalom, a kisugárzás egy nő egészségének legfőbb jelei. Az élet természetes folyamatai – a gyermekszülés és a változókor – azonban áldozatot követelnek. Olyan változások következnek be testünkön, amelyek nem csupán a látható, de a láthatatlan, intim szerveink, izmaink működését is negatív irányba befolyásolhatják.
Mennyit tudunk ezekről a változásokról?
Az IBE Egyesület a Kontinenciáért és a Szonda Ipsos közös kutatást végzett 255 hölgy részvételével, melyben azt vizsgálták, hogyan tekintenek a 40–60 éves nők saját testükre, egészségükre, és mennyire foglalkoznak intim egészségükkel.
Jóllehet a hölgyek ismeretei az intim női izomzatról hiányosnak mutatkoztak, a kutatás szerint mindössze egyharmaduk igényel több információt a témában. A női izomzat problémájának tünetei közül spontán módon kizárólag a vizeletvesztést tudták megnevezni. Az információt igénylők számára a vizsgált témák közül leginkább a megelőzés, a karbantartás és az edzés területeire voltak a legnyitottabbak a válaszadók. Úgy vélekedtek, hogy elsősorban a nőgyógyásztól kell megkapniuk a szükséges információkat, másodsorban pedig a háziorvost említették. A megkérdezettek többsége azt állította, hogy nyíltan mer válaszolni orvosának, ha intim női testrészeinek állapota felől kérdezi. Nagyon érdekes eredmény ezzel szemben, hogy a hölgyek mindössze kétharmada igényli az orvosától az ilyen irányú érdeklődést, illetve kér segítséget ebben a témában.
A célcsoport nagyobb része tisztában van azzal, hogy az izmokat edzeni kell, és azt is tudják, hogy erre az intimtorna megfelelő módszer. Inkontinenciát a megkérdezettek fele tapasztalt már, de többségük inkább átmeneti panaszokról számolt be. Aki a tünetekkel orvoshoz fordult, általában komolyabb panaszokat említett. A panaszok egyik leggyakoribb kiváltó oka a felfázás/megfázás, amellyel azonban a többség nem fordul orvoshoz – önmagát kezeli, vagy vár, amíg a baj magától elmúlik. A kontinencia szót csak kevesen határozták meg helyesen, elsősorban azok, akik már tapasztaltak inkontinenciaproblémákat.
Virágzó Női Egészség kampány
Hogy a menopauza, illetve a gyermekszülés utáni egyre törékenyebbé, sérülékenyebbé váló egészséget és jó kondíciót minden nő megőrizhesse, az IBE Egyesület a Kontinenciáért májusban elindítja Virágzó Női Egészség elnevezésű kampányát, melynek keretein belül szakértők, gyógytornászok és ismert személyiségek járják az országot, hogy minél több asszony tájékozódhasson, és kaphasson hiteles, hasznos információkat – a tájékoztatás fontosságát és hiányát az előzetes felmérés is tökéletesen bebizonyította. A kampány arra is szeretné felhívni a nők figyelmét, hogy bizonyos, kontinenciát érintő problémák esetén az orvossal való konzultáció és a családdal való együttműködés, az őszinteség akár a megoldás kulcsa is lehet. Csak így valósulhat meg az együttműködés, amely lehetővé teszi a nők, anyák, nagyanyák számára, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb megoldást vagy éppen segédeszközt problémájuk orvoslására, állapotuk javítására.
Mit nyújt a kampány?
Az újonnan induló országos felvilágosító kampány és rendezvénysorozat Kari Bo, a Norvég Sporttudományi Iskola professzorának wellnessprogramjára épül, aki tornagyakorlatok fejlesztésével és fizikoterápiával foglalkozik. Programjának lényege a hölgyek általános kondíciójának megőrzése, kontinenciájuk megtartása, a gátizmok edzése. Az egyszerűen elsajátítható gyakorlatok otthon is elvégezhetők, életkortól és tehetségtől függetlenül.
A program szakmai támogatását a Magyar Gyógytornászok Társasága biztosítja, amely vállalta, hogy segítséget és tájékoztatást nyújt az érdeklődőknek, hogy minél könnyebben elsajátíthassák Kari Bo tornáját. A társaság országos hálózata segítségével gyakorlatilag mindenki számára elérhetővé válik ez a program.
A rendezvénysorozat tavasszal indult, az első állomások Győrben, illetve Debrecenben voltak. Az őszi programokat szeptember 18-án Szegeden, október 2-án Pécsett, illetve október 16-án Miskolcon tartják meg.
Hol érdeklődhetsz?
A program hamarosan induló weblapján a kampányhoz már csatlakozott Udvaros Dorottya, Polyák Lilla és V. Kulcsár Ildikó is megosztja majd veled életmódtanácsait. Szakértők, gyógytornászok, nőgyógyászok várják kérdéseidet itt.
Mindent az inkontinenciáról!
Ha szeretnél minden apró részletet megtudni az inkontinenciáról, annak fokozatairól, kezeléséről, nézd meg Inkontinencia mellékletünket!
Miért fontos a rendszeres testmozgás?
Mikor milyen betétet válassz?
Tippek, hogy karban tartsd magad



















