Megdöbbentő statisztikák a világ minden tájáról
Becslések szerint szerte a világon 50-200 millió ember szenved inkontinenciában, ez az emberiség 2-3 százalékát jelentené, más adatok szerint az emberek 6-10 százaléka érintett. Az adatok és becslések ellentmondásosságára még kitérünk, de nézzük először azokat a számokat, amelyek szerte a világon nagyjából megegyeznek:
Az életmódbeli rizikófaktorok tekintetében a világ bármely tájáról csak megerősítés érkezett a túlsúly, a mozgásszegény életmód és a dohányzás rizikófaktor voltáról. Ezek egyértelműen rontják a vizelettartási képességet. Igaz, a dohányzás jobbára közvetetten, a gyakori köhögési inger révén vesz részt a stressz-inkontinenca kiváltásában.
Az akaratlan vizeletvesztés nagyjából négyszer annyi nőt érint mint férfit. Ez a női anatómiából, a gyerekszülésből és az inkontinencia kialakulásának a nemek között részben eltérő okaiból adódik. Természetesen nem mindegy, milyen életkorú embereket vizsgálunk. A nemek közötti előfordulási különbség nagyjából 80 éves kor fölött kiegyenlítődik. Ebben a korban ugyanis már a nemektől független rizikófaktorok és okok, a demencia, a túlsúly, a tumorok, az izomgyengeség, a beidegzés zavarai a meghatározóak.
Nem mindegy, hogy fekete vagy fehér
A Föld különböző részein nem egyformán hajlamosak a nők az inkontinenciára. Dél-afrikai és amerikai vizsgálatok egyaránt azt mutatták ki, hogy a fehér nőknél kétszeres valószínűséggel alakul ki inkontinencia, mint a feketék körében, különösen igaz ez a stressz- és a méhelőreeséssel összefüggésben kialakuló inkontinenciák esetében. A még nem szült nők között alig van eltérés a fehérek javára.
Egy Ruandában végzett, de az európai adatokkal sokban egybecsengő eredményeket hozó vizsgálat azt mutatta, hogy a nők egyes korosztályai között feltűnő, hogy gyakoriak az enyhe, de életvitelt már zavaró tünetek a 25-29 éves nők között, majd ettől az életkortól a panaszok csaknem 50 éves korig csökkennek. A tendencia egyértelműen azzal magyarázható, hogy a nők 25-29 évesen kezdenek szülni. 50-54 éves kor fölött, azaz a menopauza után hirtelen megugrik az előfordulás, és a súlyos formák válnak igen gyakorivá. Ebben az időszakban lassan csökken a szervezet ösztrogén-termelése, ezért még ma is sokan úgy vélik, hogy miután a menopauza idején beköszöntő hormonális változások- az ösztrogén- és progeszteronszint-csökkenés - megváltoztatják a medence- és hastájék izmainak állapotát, az inkontinencia egyik jelentős rizikófaktora a hormon hiánya, amit hormonpótlással kell enyhíteni. Ennek nagy meglepetésre ellentmond egy nagy amerikai, ditroiti vizsgálat, ami 27000 1993 és 1998 között hormonpótló kezelésben részesült nő adatait elemezte.
Meglévő inkontinencia esetén az ösztrogén, illetve ösztrogén és progeszteron kombinációban történő adása egyértelműen rontott a nők inkontinens állapotán. Tanulság lehet ez szakembernek és nem szakembernek számára egyaránt, hogy a statisztikai adatok egybeesését nem szabad automatikusan ok-okozati összefüggésként kezelni, hiszen más faktorok is lényegesek lehetnek.
A nagyon eltérő előfordulási adatoknak másik magyarázata is van. Nagyon nehéz pontos adatokra bukkanni arról, hány embert és milyen formában érint a kellemetlen vizeletvesztés. Hiszen a meghatározás szerint a tüsszentéskor, nevetéskor elcseppenő vizelet is inkontinenciának számít, akkor is, ha ez, mondjuk, csak egy-két évente esik meg velünk. Ez, a hasűri nyomás fokozódásakor bekövetkező vizeletvesztés csaknem normális élettani esemény.
Szülés és inkontinencia
Az inkontinencia szerte a világon a szüléssel és a szülések számával mutatja a legszorosabb összefüggést. Különösen tanulságosak a szüléssel kapcsolatos adatok azért is, mert a szülés lezajlásában nagyon nagy különbségek vannak a Föld különböző sarkaiban. Az inkontinencia mindenhol általában a várandósság idején jelentkezik először. A kismamák nagy százaléka tapasztal vizelettartási nehézséget a 9 hónap alatt, majd a szülést követően lassú javulás áll be. A szülések számával nő kockázat. Négy szülés után szinte kizárt, hogy tökéletes legyen az akaratlagos vizeletürítés.
A császármetszés közvetlenül a szülés utáni időben megóvja a nőket az akaratlan vizeletvesztéstől, de ez az előny azután a korral eltűnik. Nem helyes gyakorlat ezért a vágást előnyben részesíteni. Az összes szülés közül a komplikációmentes, helyesen levezetett hüvelyi szülés a legkedvezőbb az inkontinencia szempontjából.
Kétmillió fejlődő országbeli nő a rossz szülésvezetési gyakorlat miatt inkontinencia egy egészen súlyos formájában szenved. Valójában csak nevében inkontinencia, hovatartozása vitatott, a statisztikákban minden esetre az inkontinenciák között tartják számon. A családi és vallási tradíciók miatt minden körülmények között otthon és képzett szakember, valamint kórházi háttér nélkül szülni kényszerülő nők körében gyakori, hogy az elhúzódó vajúdás következtében az alhasi szövetek vérellátása sérül, a szövetek elhalnak. A következményként a végbél, a hüvely és a húgycső között kialakuló sipolyok miatt a nő nem tudja tartani a székletét és vizeletét. Rajtuk műtéttel lehetne segíteni.
Okok az adatok mögött
Nyilván azokban az országokban, ahol több figyelmet fordítanak az inkontinenciára, lassacskán már oldódik tabu volta, és egyre többekben tudatosul a probléma. A statisztikák, vizsgálatok és terápiák tekintetében egyértelműen Európa jár az élen. Az összes felmérés hetven százalékát ezen a pici kontinensen végezték, ezt követi a hatalmas Ázsia és Afrika nagyjából 7-7 százalékkal. Európában nem minden országból vannak adatok, de úgy tűnik, a déli országokban kevesebb az inkontinenciás panasz. A spanyol nők közül fele annyian (kb. 23 %) küszködnek inkontinenciás tünetekkel mint a német hölgyek. A franciák valahol a két nemzet között helyezkednek el. Mielőtt azonban téves következtetésekre jutnánk, fontos hangsúlyozni, hogy az előfordulási adatokat mindig az életmóddal, a genetikai adottságokkal, a szülési és születési statisztikákkal, illetve az inkontinencia legfőbb okainak jelenlétével összevetve kell értékelni.
Döbbenetes adatok az inkontinenciáról
Az inkontinencia fajtái
Az inkontinencia okai
