Bejelentkezés
egy korosztály találkozóhelye
2017. April 23. Sunday, Béla   |  Legyen ez a kezdőlapom Legyen ez a kezdőlapom
Főoldal
Főoldal  |  
Segítség
Segítség  |  
Keresés
Keresés 
 
 

Többé nem tudtam kiegyenesedni!

2014.03.11. | T. Puskás Ildikó
Csak akkor értettem meg, hogy valójában miért is nevezik sok vidéken a lumbágót boszorkánylövésnek, amikor engem is eltalált.
megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

Hirtelen jött, alattomosan támadott hátba. Egy – látszatra – hétköznapi mozdulat, és már nem tudtam kiegyenesedni. Ha megpróbáltam, szinte úgy éreztem, hegyes nyíl állt belém, ráadásul járni nem, csak araszolni tudtam, azt is csak a falak meg a bútorok mentén.

Nem volt mit tenni, valahogy el kellett jutnom a háziorvosomhoz, hogy mielőbb szabadítson meg ettől a testet, lelket egyaránt megnyomorító érzéstől, a fájdalomtól.

A rendelő előtt, az autóból csak nagy nehezen tudtam kikászálódni, aztán minden egyes centiméternyi gyaloglást emberfeletti megpróbáltatásnak éreztem. Vonszolódásom láttán odalépett hozzám egy kedves férfiú, és megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben?

Azt hiszem, a kedvességét viszonzó mosoly kissé torzra sikeredett, miközben valami olyasmit találtam mondani, hogy „köszönöm, talán elbotorkálok valahogy az orvosig, mert ugye azt mégsem kérhetem, hogy kapjon az ölébe, és tegyen le a rendelő ajtajában…”

Aztán persze megkaptam az izomlazító szurit, néhány napig éjszaka a földön, falra felrakott lábbal próbáltam egy-két órát aludni, meg kenegettem a derekamat a háziorvos javasolta fájdalomcsillapító krémmel. Amikor végre újra tetterős lettem, hamar elfelejtkeztem a kegyetlen fájdalomról, jöttem, mentem, tettem, amit kellett, ám egy-két héttel később újra rám tört a nyavalya. Se ülni, se állni, se hajolni, se menni nem tudtam…

Aztán egyre gyakrabban „látogatott” meg…

Miközben igyekeztem tőle megszabadulni, és szinte mozgásképtelen lévén, volt időm arra is, hogy egy kicsit magammal foglalkozzam, gondolatban kezdtem visszapergetni a napjaimat, mikor mit csináltam, mi hívhatja elő menetrendszerűen a fájdalmat?

Egyszer csak, mint egy nyomozó, aki logikai úton rájön, ki a gyilkos, én is rátaláltam az okokra. A fregoli és a szék!

A lumbágó ugyanis mindig azt követően jelentkezett, hogy egy-egy nagymosás után, a plafonmagasságban lévő, leereszthetetlen fregolira egy magas székről teregettem fel a kimosott ruhát. Minden darabért mélyen le kellett hajolni a mosdókagylóba. Háromlépcsőnyi magasságban álltam, körülbelül harmincszor hajoltam le, emeltem fel a kezem, majd egy-két órával a teregetés után már egyméternyit sem tudtam lépni a fájdalomtól.

A boszorkány figyelmeztetett: lassan a testtel!...

Amikor időről időre „felpattantam” a székre, elfelejtkeztem arról, hogy ötvenen túl a fizikai megerőltetést már nem olyan könnyen tolerálják a csontok, az ízületek, az inak, az izmok, az elkopott porckorong, az elcsúszott csigolyák, az elferdült gerinc.

Három éve kicseréltem a fregolit az összecsukható, hordozható változatúra. Azóta elkerül ez a gyötrő fájdalom, persze – időnként – meglátogatnak másfélék…

Mit tegyél és mit ne?

A lumbágó kezelésekor nem szteroid gyulladásgátlókat és központi hatású izomlazítókat ad az orvos. E fájdalom mellett tilos napközben ágyban feküdni, nem szabad inaktívvá válnod.
Fontos viszont, hogy minél keményebb matracon, esetleg a földön vagy az ágyra tett bútorlapon aludj, amíg a fájdalom tart.
A lumbágó heveny szakaszában ne használj deréktáji melegítést, hűtőborogatást, ne masszíroztasd magad, és ne próbálkozz gyógyfürdőzéssel, viszont jót tehet a lokális, természetes alapú fájdalomcsillapító krémek, gélek alkalmazása.
Némiképp mérsékli a hirtelen fájdalmat, ha hanyatt fekszel a padlón, és a térdben behajlított lábadat nekitámasztod egy fotelnek, az ágy vagy szekrény oldalának, illetve a szemközti falnak. Maradj így legalább 10-15 percig, majd óvatosan állj fel.

Tudtad-e, hogy…

  • az úgynevezett balneo-, azaz gyógyvízterápia (fürdőkezelés) a gyulladáskor, illetve a fájdalom heveny szakaszában kifejezetten ellenjavallott;
  • csak már panaszmentes állapotban lehet gyógytornázni, fizikoterápiás kezeléseket, gyógymasszázst alkalmazni,;
  • amint a gyulladás, a fájdalom megszűnik, a fizikoterápiás eljárások késleltethetik a betegség visszatérését, mert fokozzák a beteg ízületek és izmok fizikai teljesítőképességét?

15 + 3 egyszerű fájdalomcsillapító...
A mozgásszervi betegségek a világ sok civilizált országában – így nálunk is – népbetegségnek számítanak.  tovább Tovább
A legjobb fájdalomcsillapító...
Az emberiség mindig is használt gyógynövényeket a betegségek, sérülések gyógyítására, s a velük járó fájdalmak...  tovább Tovább


megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

baleset fájdalomcsillapítás fájdalom



Tippek a fájdalom ellen

A krumpli kiváló fájdalomcsillapító lehet, a nép gyógyászatban a mai napig használják, szeletekre vágva, pakolásként.

merck_next_tip

További cikkek a fájdalomról

dolo084/aug11

hirdetés


hirdetés