Cukorbetegségből veseleállás
hirdetés
A 2-es típusú diabéteszben szenvedő embereknél gyakori halálok a veseleállás, ami gyakoribb a kínaiaknál, mint a kaukázusiak (fehérek) körében. A mostani kutatás eredménye segíthet olyan cukorbetegek kezelésében, akiknél a krónikus vesebetegség kockázata nagy. Ők alaposabb megfigyelés alatt állnának, és megelőző kezeléseken vehetnének részt.
A kutatók eredményeiket a Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban hozták nyilvánosságra szerdán. Vizsgálataik során kilenc éven keresztül 1172 cukorbeteget figyeltek meg, akik a kutatás elején még valamennyien veseproblémák nélkül éltek. A kilenc évig tartó kutatás végén 90 beteg szenvedet krónikus vesebetegségben.
A résztvevők genetikai állományának elemzése során felfedezték, hogy egy bizonyos gén – a PRKCB1 jelű – négy mutációja sokkal gyakrabban fordult elő a vesebetegségben szenvedő pácienseknél.
– A krónikus vesebetegség végstádiuma hatszor nagyobb kockázattal fordult elő azoknál a pácienseknél, akiknél négy mutáció volt jelen, mint azoknál, akiknél nem történt mutáció vagy csak egy allélnál fordult elő – nyilatkozták a kutatók.
Egy újabb vizsgálat során, melyben 1049 cukorbeteg vett részt, hasonló eredményeket mutattak ki.
A 2-es típusú diabétesz akkor alakul ki, ha a test nem tudja megfelelően használni a hasnyálmirigy által előállított hormont, az inzulint, amely a táplálkozással bevitt glükóz szintjét szabályozza a vérben. A vércukorszint megemelkedik, ami fontos szerveket károsíthat, így a szemet, a vesét, az idegeket, a szívet és az artériákat.
Kínában a cukorbetegek száma egyre növekszik, mert megváltoztak az emberek táplálkozási szokásai, ülő életmódot folytatnak, dohányoznak és egyre gyakoribb az elhízás is. Jelenleg Kínában 94 millió cukorbeteg él, és becslések szerint további 148,2 millió kínai már a diabéteszt megelőző állapotba lépett.




























